Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidarium (VI. rész - fordította: Szenyán Erzsébet)
Vagyis valamiféle óriási aránytalanság keletkezett a tapasztalat, a tudás és a következtetések levonásának, a megvalósításnak a lehetőségei között. És ez a második nehézség - hogy semmiféle emberi elme nem képes átfogni és átalakítani, akár csak kis százalékban is, a világban felhalmozott információkat. A harmadik akadály: a rendelkezésünkre álló valóságkép illogikus és tele van ellentmondásokkal. Manapság folyton egymásnak ellentmondó tendenciákkal találkozunk. Egy adott irányú tendenciával mindig szembe tudunk állítani egy ellenkező irányú tendenciát. Ezért aztán nehéz meghatároznunk, hogy milyen tendenciák uralkodnak valójában, hogy mi is történik igazán. Az utóbbi időben például egyfolytában új államok létrehozására irányuló kísérletekkel találkozunk. Mindenki saját államot akar. Ha a meglévő aspirációkból és megvalósulásuk üteméből indulunk ki, akkor a következő évszázad közepére mintegy 600 államot prognosztizálhatunk. Ugyanakor azonban az állam krízisével is találkozhatunk, különösen a fejletlen országokban. Az állam kezd dezintegrálódni, kezdi elveszíteni klasszikus funkcióit - azokat, amelyeket a XIX. században és a XX. század első felében töltött be. Az állam bomlóban van felülről is, alulról is. Felülről az erős és dinamikus nemzetközi korporációk és kereskedelem bomlasztják. A hagyományos állami struktúrákat kezdik megkerülni, kisszorítani. Belülről pedig a legkülönfélébb szeparatista, felszabadító vagy etnikai mozgalmak támadják az államot. így aztán az állam egyre gyengül. Szerepe csökken. Mi is egyre ritkábban szemléljük a világot az államon, az állam perspektíváin keresztül. Ebből következik többek között a politikai osztály krízise - ez az osztály mindenütt veszít jelentőségéből és befolyásából. És világviszonylatban nincs elképzelés arra vonatkozóan, hogyan tovább. Dehát nem is csoda — hiszen a politikai osztály a mi részünk, a mi tükörképünk, s mi magunk se tudjuk, hogyan tovább, nem tudjuk, hogyan kellene megoldani a minket körülvevő problémákat. Képzeletünk nem képes követni a bekövetkező átalakulást. Végül a negyedik nehézség abban rejlik, hogy nem tudjuk, miként találjuk meg azokat a kritériumokat, amelyeknek alapján kiválaszthatjuk a mai valóságot meghatározójelenségeket. Az ideológiák nem működnek, más determinánsok pedig nincsenek. Mindenki kiválaszthatja, megalkothatja a maga értékrendjét. Mindezen okok miatt lehetetlenség fölépíteni egy koherens és világos mai világképet. De milyen is ma ez a világ? Először is határozzuk meg azt a történelmi pillanatot, amelyben vagyunk! Már most mögöttünk van a XX. század. Számos történész és politológus szerint századunk 1914-ben, az I. világháború kitörésével kezdődött, és 1989-ben, a kommunizmus szétesésével ért véget. Vagyis mi már a XXI. században vagyunk. Ezért összegezhetjük az elmúlt XX. századot. Először is a tömegtársadalom megszületése jellemezte. A történelem korábban nem ismert ilyen jelenséget. A tömegtársadalom a XIX. és a XX. század fordulóján született meg. Egyébként ennek az egészen új történelmi és szociológiai formációnak egyik első felfedezője és meghatározója a lengyel Ludwig Krzywicki volt, aki már 1903-ban leírta ezt az egyedülőálló jelenséget A mezőgazdasági kérdés című nagyszerű könyvében. A tömegtársadalom létrejötte megdöbbentette a korabeli gondolkodókat. Szinte mindannyian féltek a nagy tömegtől, amely a faluból a városba özönlött, és megváltoztatta az akkori világ képét. Ez a folyamat főleg a fejlett országokat érintette - a korunkat jellemző három nagy migrációs hullám közül ez volt az első. A XX. század elején bolygónk a falusi lakosság bolygója volt - a városi lakosság a század elején csak néhány százalékra rúgott. Parasztok voltunk, és az akkor idők 72
