Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 11. szám - Ryszard Kapuscinski: Lapidarium (VI. rész - fordította: Szenyán Erzsébet)

Bolygónkat megismerni, értelmünkkel átfogni - ez ma már meghaladja az ember lehetőségeit. Valamikor, évezredekkel ezelőtt az ember átfoghatta a Földet (legalábbis úgy érezte). Meg volt győződve arról, hogy a világon mindenkit ismer — hiszen ismerte a családját, gyűjtögető vagy vándorló törzsét, és nem tudta, hogy rajtuk kívül még mások is léteznek. Az erdő, amelyben lakott, képzeletében az egész világot jelenthette.

Ebben a világképben az első nagyszabású kitörést a földrajzi felfedezések kora jelenti - ősünk ekkor tudja meg, hogy vannak más földrészek, más civilizációk, fajok, nyelvek. Fokozatosan kezd elterjedni a gondolat, hogy egy közös bolygót, egy családot alkotunk, de ez a nézet még nagyon bizonytalan, kétséges és absztrakt.

Csak a mostani elektronikus forradalom tette lehetővé, hogy nem csupán tudunk Mások létezéséről - az egész több milliárdos emberiségről -, hanem köztük is lehetünk, részt vehetünk életükben. Az embernek lehetősége van arra, hogy olyan lénnyé váljék, aki a legkülönfélébb talajokban gyökerezik, aki ezer meg ezer forrásból csillapíthatja szomját.

Mindez lehetséges, bár sok ember elveti ezt a lehetőséget, mert nem érez magában elég erőt ezzel a kihívással szemben. Ezért aztán kulturális xenofóbiába zárkóznak, határmezsgyéket jelölnek ki, áthatolhatatlan falakat emelnek. Felsőbbrendűségüket hirdetik, miközben tele vannak arrogancia és megvetés mögé rejtett félelmekkel.

Korunk egyik jól látható tendenciája: az ember, ha nehézségekkel találja szemben magát, választhat - vagy szembeszáll a nehézségekkel, vagy megfutamodik előlük. A mai ember egyre gyakrabban választja az utóbbi megoldást. Ez magyarázza a menekültek és emigránsok számának elképesztő növekedését. Az összes földrészen, mindenütt. Az ember erőtlennek érzi magát a gépfegyverrel fölszerelkezett erőszakkal szemben. Nem hisz abban, hogy belátható időn belül kikecmereghet a nyomorból, elmaradottságból, hogy munkával, erőfeszítéssel, önfeláldozással kiemelkedhet, s ez elcsüggeszti, lehangolja. A megoldást ezért a menekülésben keresi.

„A világ óriási változás korát éli. Minden mozog, minden dinamikus, nagy fejlődésben van. Gigantikus átalakulás tanúi vagyunk. A tegnap érvényes képből mára csak maradékok őrződtek meg. Bolygóméretekre gondolok, mert, természetesen vannak elmaradott, mozdulatlan helyek is.

Ha az ember a világot járja, megdöbbenti a változások mértéke és gyorsasága. Van egy történelmi térképem a Távol-Keletről, amelyen nyomon követhető a múlt: az, amit ott 500, 300 évvel ezelőtt történt. Azokban az időkben a változások minimálisak voltak. Minél közelebb kerülünk korunkhoz, a változások üteme annál gyorsabb.

A mai világ érthető képének megalkotásában ez az első nehézség - a változásoknak ez az üteme.

A másik nehézség abban rejlik, hogy a világon mindenből egyre több van. Mindenekelőtt egyre több az ember. De egyre több az autó is. Egyre több az éhező, de a felhalmozás is egyre nagyobb. És a kétkedés. Végül pedig egyre több az elnevezés és az információ.

Létrejön itt egy ellentmondás, amelyet képzeletünk nem tud föloldani: az adatok óriási, egyenesen végtelen felhalmozódása és az ember képtelensége - vagy tehetetlensége - között, ha ezeknek az adatoknak a felhasználásáról van szó.

Mert tulajdonképpen mindent tudunk például az éhínség okairól. Fogalmunk sincs azonban arról, hogyan lehetne ezt a tudást hatékony cselekvéssé alakítani.

71