Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11. szám - Két ujgur mese (A medve fia; Az étvégyhozó orvosság - Buda Ferenc fordításai)
megégett a tűzben. Tónyelő ekkor a szájában lévő tónyi vizet a ketrecre fröcskölte. Lehűlt a ketrec egyszeriben. Hegy-vitéz meg a maga erejével az ajtót di- rib-darabokra rúgván kiengedte a benn ülőket. A padisahnak ez a szándéka sem valósulhatott meg, beleegyezett hát, hogy a leányt odaadja. A lány mellé még öt lányt is adott ráadásul. Megkapván a leányt, Elkérnék útnak indultak. Ahogy haladtak az úton, az idefelé hozzájuk csatlakozott vitézek elbúcsúztak Elkeméktől és ott maradtak a maguk otthonában. Elkérnék sok utat megjártak. Sivatag pusztákon átvágtak. Falatnyi étkük nem maradt, ivóvizük sem maradt, immár módfelett gyötrődtek. Menvén-men- degélvén az úton hirtelen-váratlan egy kútra bukkantak. Mély veremkút volt az, víz volt az alján. Kötelet dobván a kútba, Elkem a mélyére ereszkedett s vizet vett a fontieknek. Amikor azonban maga is fölfelé készülődött, mellé rendelt négy társai - mondván: ’’Mintsem hogy Elkem kapja a padisahságot, kapjuk meg inkább mi!” - elvágták a kötelet. A kötél elvágta után Elkem visszazuhant a kútba s oly keményre esett, hogy eltörött a lába. Körültekint Elkem a víz fenekén s ím lát egy tágas pusztát, s annak a kellős közepén egy várost. Lábát vonszolva elindult a város felé. Miközben vánszorog, leszáll a homokra egy lába-törött veréb, jól meghemperedik benne, majd elrepül. Elcsodálkozik ezen Elkem: „Én is így teszek - gondolja -, hogy a lábam meggyógyítsam”, azzal megy s belehengeredik a homokba. Amint felállt, a lába már meg is gyógyult. Lába gyógyulta után Elkem elballagott a városba. Kiderült, hogy az a föld az alsó emberek birodalma. Bement a padisah elé Elkem, s tudatván vele, hogy ő a föld színéről való ember, azt kérte tőle, mutassa meg neki a föld színére kivezető utat. A padisah megmondta Elkemnek, hogy neki magának nincs hatalmába megtennie ezt a dolgot, majd így folytatta:- Egy bizonyos helyen van egy Szumrug madár. Annak a fiókáit egy jalmavuz minden esztendőben fölfalja. Ha erődből telik, öld meg azt a jalmavuzt. Lehetséges, hogy akkor a Szumrug följuttat téged a föld színére. Énnyit mondott, majd meghagyta: mutassák meg Elkemnek a Szumrug fészkéhez vezető utat. Elindult hát Elkem a Szumrug fészke felé. Egy-két nap múltán, amint a Szumrug fészkéig elérkezett, egy jalmavuz kígyó épp akkor kúszott fölfelé a fészek iránt. A kígyó láttán Elkem előkapta az oldalán függő íját s reálőtt. Miután több helyen is meglőtte, a jalmavuz elpusztult. Odamegy a nyárfa mellé, hát a fészekben ott vannak a Szumrug fiókái. Fölmászik hozzájuk, mire a Szumrug- fiókák ezzel a kérdéssel fogadják: „Miért jöttél?” Elkem elmondta nekik jöttének okát. A Szumrug-fiak a szárnyuk alá vették, mondván:- Csak jöjjön meg anyánk, akkor majd anyánkkal megbeszéljük. Hamarosan beborult az idő, forgószél kerekedett.- Mit jelent ez? — kérdezte Elkem a madaraktól. A madarak elmondták neki, hogy anyjuk jön aggódva hazafelé.- Miért aggódik? — kérdezte Elkem.- Anyánk, ha egyszer elmegy, hat hónap múlva tér vissza, - felelték a madár- fiak. - Anyánk fiókáit minden évben felfalta a jalmavuz, arra gondol, hogy bennünket is a jalmavuz falt föl, azért aggódik. Kisvártatva eleredt az eső. 8
