Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 11. szám - Két ujgur mese (A medve fia; Az étvégyhozó orvosság - Buda Ferenc fordításai)
kém, s megkérdi tőle, kicsoda ő s mivel foglalatoskodik. Azt mondja erre az ember:- Útnak indult valamely országból az Elkem nevezetű vitéz, hogy egy leányt megkeressen. Én a barátjává szegődnék, azért várakozom itt az úton.- Aztán miféle mesterséged van, hogy Elkemmel barátkoznál? - kérdezte tőle Elkem. Az ember elmondta magáról, hogy a világon ő a legsikeresebb, a legfurfango- sabb tolvaj. Maga mellé vette ezt az embert Elkem, úgy folytatták útjukat. Mentek-mendegéltek, mígnem elértek egy helyre, ahol egy ember a tó vizét szívta föl éppen. Kérdezi tőle Elkem, hogy kiféle-miféle. Reá tekintve így szólott az ember:- Elindult az Elkem nevű vitéz, hogy egy leányt megkeressen, én meg segíteni akarok neki, hogy azt a lányt megtalálja. Arra várakozom, hogy Elkem ideérjen az úton.- Milyen mesterséged van, hogy Elkemmel akarsz barátkozni? - kérdi tőle Elkem.- Engem úgy hívnak, hogy Tónyelő, — feleli amaz. — Én egy tónak a vizét kettőt kortyintva fölszívom egyszeriben. Elkem őt is maga mellé vette. Mennek az úton tovább, hát látják: egy ember az egyik hegyet a másik hegyre rakosgatja. Odamegy hozzá Elkem, s megkérdi tőle, kicsoda ő s mivel foglalatoskodik. Elmondja neki az ember, hogy ő a Hegy-vitéz és Elkemre várakozik. Elkem ezt az embert is maga mellé vette, így folytatták útjukat. Jó hosszú utat megjártak. Ám egy napon csak közeljutottak ahhoz a városhoz, amelyben a padisah-megszerette leány lakott. Egy padisah leánya volt ő. Ennek a padisahnak volt egy fekete kutyája. Kívülről ha bárki közeledett, ez a kutya háromnapi járóföldre kiment elibé s már ott ugatott reája. Őket is ugatta, de Elkérnék rá sem hederítve mentek volna tovább. Csakhogy a kutya elállta e- lőttük az utat, nem hagyván őket továbbhaladni. Megharagudott ekkor Hegyvitéz s egy nagy kővel úgy megdobta a kutyát, hogy az nyomban megdöglött. A kutya holta után pedig beballagtak Elkérnék a padisah városába. Másnap Elkem kérőt küldött a padisahhoz. Hanem a padisah húzódozott tőle, hogy a leányát odaadja. Mindazáltal estére maga elé hívatta Elkeméket.- Egy fekete kutya nem ment ki elibétek? - kérdezte tőlük.- Kijött egy kis fekete kölyökkutya, - felelt rá Hegy-vitéz, - de amint egy rögöt feléhajítottam, az úgy eltalálta, hogy tüstént megdöglött. Csodálkozott a padisah, szólni azonban nem szólt minderre semmit. Estére ételt készíttetett nekik. Az volt a szándéka, hogy elveszti Elkemet, ezért mérget kevertetett az ételbe. Meglátta ám ezt az Elkem mellé rendelt négy barát egyike s Elkemnek hírül adta. Elkem pedig elküldte a tolvajt:- Eredj, - mondta neki - vegyítsd a mérgezett ételt a saját embereinek szánt ételbe. Elrendezett mindent a tolvaj a maga útjára, s visszatért. A mérgezett ételt így a padisah emberei ették meg, el is pusztultak tőle. Elkérnék pedig épségben maradván nyugton aludtak, mígnem rájuk virradt a hajnal. Miután fortéllyal túljártak az eszén, a padisah a vesztükre törvén egy vasketrecbe záratta őket. Rájuk zárta a ketrecet, majd körülrakatta tűzifával s meggyújtotta. A vasketrec lassan-lassan izzani kezdett, már-már testük-lelkük 7
