Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Legenda Bárczi Gézáról (Szathmári Istvánnal beszélget Albert Zsuzsa)
15 évig az ELTÉ-n minden évben kétszer, májusban és októberben. Bárczi tanár úr szinte az utolsó pillanatig, ameddig csak mozogni tudott - és akkor még nem volt autóbusz, mint most, hanem vonattal mentünk, meg gyalog - mindig velünk volt. Bementünk például egy iskolába, és ott a gyerekeket kérdeztük, hiszen közismert, hogy a nyelvjárást kiktől lehet megismerni, a nyelv régebbi állapotát megtudni: az öregektől meg a gyerekektől, mert a gyerekeket az öregek a nagyanya, nagyapa nevelik. Tehát bementünk az iskolába és akkor Bárczi tanár úr olyan közvetlenül tudott ezekhez a gyerekekhez szólni, vagy ha éppen valamiféléről kellett beszélni, nem mondom, hogy előadást tartani, de beszélni, hogy a gyerekek azonnal „megnyíltak”, bemutatták az élő nyelvjárást. Debrecenben én hamar, már másodéves koromban közel kerültem Bárczi Gézához, és amikor az alapvizsgát - úgy hívtuk akkor az első szigorlatot, hogy alapvizsga - letettem, és rendben letettem, kineveztetett díjtalan gyakornoknak, ez azt is jelentette aztán, hogy még közelebb kerültem hozzá. Miben nyilvánult ez meg? Egyébként is szinte ott laktunk a szemináriumi könyvtárban. Bárczi tanár úr dolgozott a szobájában, ezt ajtó választotta el a könyvtártól, de bejött hozzánk szinte minden nap úgy estefelé, felült az asztalra, cigarettázott, és akkor elkezdett beszélgetni. Mit csinál? - kérdezte. Én meg mondtam, akkor abban segített, és így tovább. Utána együtt jártunk haza gyalog, akkor még a Libakerten keresztül, ahol most a nagy panelházak vannak, a Libakerten keresztül, az öreg nénik ott duggatták a hagymát, meg mit tudom én, mit. Nagyon idilli volt, és közben mindig beszélt, mesélt nekem. Valahogy az volt az érzésem nem is nagyon kellett nekem ott mondani semmit sem, még azt sem, hogy „igen”, hogy egyszerűen valakinek el kellett mondani a gondolatait. Miről beszélt? Beszélt Pestről, tehát én, amikor felkerültem Pestre, 51-ben, illetőleg a tanszékére 55-ben, akkor én már mind tudtam, hogy ki az a Tosu tanár úr, ki az a Kniezsa professzor, ki az a Berrár Jolán, Ligeti professzor, mindenkit ismertem, azt is, hogy mivel foglalkozik, mert Bárczi tanár úr ezt mind elmondta. És még valamiről beszélt, az olvasmányairól. Ez is az élet teljességébe vetett hitét dokumentálja. Tudniillik mindent elolvasott, a szépirodalomban szinte lépést tartott, amit én nem tudok ma megtenni. Lehetetlen. Itt halmozódnak az asztalomon a könyvek, de nem tudom elolvasni őket mert nem jut rá idő. Szerette a szakácskönyveket is. Az édesanyja Ipoly-vidéki volt, és annak a szép, ízes palóc nyelvét hozta magával, meg az ottani ételeket. Nagyon szeretett főzni, és Bárczi tanár úr is kedvelte a főzést, sőt igen jóban volt mint ismeretes Pais tanár úrral, Tosu tanár úrral, és ők bizony főztek, mégpedig a levest tartották a legfontosabbnak. Különben Lausanne-ból származó felesége — Renée néninek hívtuk - is nagyon szeretett főzni, magával hozva a francia konyhát. Még annyit, hogy jött haza egyszer Lausanne-ból, ez lehetett úgy 1948-ban vagy 47-ben, vagy talán még 46-ban, jött haza, és kérdeztem tőle, professzor úr, mit tetszett hozni, mert szokott ajándékot hozni, mit tetszett hozni Tosu tanár úrnak, hát mit hoztam volna, csörgőkígyófarka-levest. És ezt olyan természetesen mondta, én csak néztem százhúsz fele, hogy mi is lehet az, tessék elgondolni, az én kisújszállási fejemmel, nem mindennap találkoztam csörgőkí- gyófarka-levessel. Mindenesetre talán a két legjellemzőbb vonása volt Bárczi tanár úrnak, az élet teljessége felé vonzódás, és mint tudósnak - ezt maga is kifejtette 80 éves korában a születésnapján - az, hogy a szintéziseket kedvelte: összefoglalni az addig mondottakat, és hozzátenni természetesen a maga mondandóját. Albert Zs.\ Ugyanakkor, amikor tudta a részletek fontosságát. Szathmári I.: Amikor megjelent a Magyar Nyelv vagy a Nyelvőr vagy a Nyelvtudományi Közlemények egy-egy új száma, azt egy-két héten belül, nemcsak hogy elolvasta, hanem ki is cédulázta. Tessék elgondolni. Csináltatott egy nagy szekrényfélét, ezt láttam is persze , amelyben rekeszek voltak. Tehát - mondjuk - amit 87
