Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Legenda Bárczi Gézáról (Szathmári Istvánnal beszélget Albert Zsuzsa)
Volt valami vonzó benne. Mi volt ez a vonzó? A tudományosságon kívül az emberség, a közvetlenség. Emlékszem rá: illett bemennünk hozzá kb. havonta egyszer, egy-egy Magyar Nyelv, vagy Nyelvőr cikkel a hónunk alatt, hogy olvasmányunkról beszámoljunk neki, órán kívül természetesen. Ez nagyon jó alkalom volt arra, hogy egyrészt megtudta, hogy az illető mondjuk a jelen esetben: én, hogyan gondolkodik, mit lát meg egy-egy Nyelvőr cikkből, a legújabbakból, vagy nyelvhelyességi kérdésekből, aztán hogy mivel szeretne foglalkozni. Ennél is fontosabb volt azonban az, hogy megkérdezte: hol lakik, szokott-e olvasni, mit olvas mostanában, szokott-e - akkor még a mozi általános volt - szokott-e moziba járni, hangversenyekre szokott- e járni, és akkor ajánlott könyveket, filmeket, de mindezt közvetlen beszélgetés formájában. Ez és hasonlók vonzottak hozzá bennünket. Albert Zs.: De honnan jutott el eddig Bárczi Géza? így beszélt erről! (Részletek egy régi hangfelvételből) ,ßárczi Géza: Ami a pályámat illeti az bizony kanyarokkal, és elvesztegetett idővel van tele. Már gimnazista koromban oszmán törökül tanultam, turkológusnak készültem, és Eötvös-kollégista koromban is, mikor már egy kicsit jobban megismerkedtem a nyelvtudománnyal, ugyancsak kitartottam emellett a cél mellett. Azután az első világháború alatt francia fogságba, illetve internáltságba kerültem, és ott bizony nem volt mód arra, hogy ezeket a tanulmányaimat folytassam, ellenben hozzájutottam könyvekhez, és foglalkoztam a francia nyelvtörténettel, megtanultam spanyolul meg olaszul, és lassanként romanistává vedlettem át. Még a lausanne-i egyetemen is ez volt a fő szakom, a francia és az olasz, és a spanyol a mellékszakom. Azután amikor hazakerültem, folytatni akartam romanisztikai tanulmányaimat, azonban nagy nehézségekbe ütköztem, ugyanis a magyarországi könyvtárviszonyok, elsősorban a saját egyéni viszonyaim nagyon nehézzé tették azt, hogy megfelelő alaphoz jussak, és művelhessem valóban ezt a tudományterületet. Voltaképpen egyetlen egy témakör jutott a közelembe, a magyarfrancia érintkezések, és miután megtanultam vallonul is, többszöri belgiumi tartózkodásom során, főleg ezzel foglalkoztam, és apróbb részlet-tanulmányokat, majd egy kis összegező tanulmányt is írtam. Akkor aztán ez alatt az idő alatt természetesen már szükséges volt megismerkednem, jobban, mélyebben a magyar nyelv- történettel is, úgyhogy amikor a 30-as évek vége felé Pintér Jenő egy magyar értelmező szótárt tervezett a budapesti középiskolai tanárok munkaközösségében, megkért engemet arra, hogy minden egyes szócikk után etimológiai megjegyzést tegyek, hogy az az illető szó török eredetű, finnugor eredetű stb., egészen röviden, és minden fejtegetés nélkül. Én erre vállalkoztam, el is kezdtem dolgozni, gyűjtöttem az anyagot bőven, amikor az egész Pintér-féle vállalkozás összeomlott. Azt gondoltam, hogy hát ez a hiába végzett munka ne menjen teljesen veszendőbe, talán meg tudom én magam is csinálni egy kis etimológiai szótárnak a kidolgozását, felajánlottam az akkori Egyetemi Nyomdának ezt a munkát, és miután egy kis betűt kidolgoztam próbaképpen, azt megmutattam egypár befolyásos kollégának, Németh Gyulának pl., akinek nagyon-nagyon tetszett, aztán Paisnak és Melichnek, és az ő ajánlatukra az Egyetemi Kiadó, az Egyetemi Nyomda kiadója elfogadta kiadásra, és így jelent meg a Szófejtő szótár.” Szathmári I.: Én valahogy úgy fogalmaztam meg magamnak, amit aztán ő ki is mondott, hajói emlékszem a 80. születésnapján, hogy a nyelvésznek az egész életet fel kell ölelnie, magához kell ölelnie. Én úgy látom, mai fejjel is, immár 68 évesen, hogy Bárczi Gézára az volt a jellemző, hogy az egész életet próbálta magához ölelni. Mit jelentett ez? Azt, hogy szerette a természetet, szerette az embereket, szerette a diákokat, kezdve az általános iskolától a gimnáziumon át az egyetemig. Erről akkor győződhettünk meg igazán, amikor nyelvjárásgyűjtő úton voltunk. En szerveztem 86
