Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Csatári Bálint: A Duna-Tisza köze települései és lakói (1950-1995)
tudományos és művészeti műhelyeket. Rendkívül fontos és egyedi megoldásai születtek ezeknek a Duna-Tisza köze városaiban, Kalocsán, Kecskeméten, Baján és másutt is. Az urbanizációs robbanás után felismerték a hely szellemének ismételt fontosságát, a genius loci újrateremtésének szükségességét. A több Hild-érmet nyert város is e tájon ezt a tényt és a kiváló kezű építészek és tervezők nagyszerű szellemi munkáját igazolja. Különös érdekessége volt e városfejlődésnek és a fokozatosan mérséklődő extenzív növekedésnek a korábbi kertségekkel és tanyavilággal való kapcsolata. A városok szinte belenőttek a korábbi, évszázados tanyavilágukba, s azokat vagy szuburbanizációs jellegű kertvárosias övként kebelezték be, vagy egyszerűen átalakították. A városi panelrengetegből a szabadba vágyók ezerszámra béreltek hobbikertet, mintegy reinkarnálva a mezővárosi elvet, megindult a második otthonok építése, létesítése is, vagy tanyán, vagy a tavak, a folyók mentén. A városokból kisugárzóan a nyolcvanas évek megyei településfejlődési folyamatait már a minőség előtérbe kerülése jellemezte, sőt bizonyos piaci szabályozók is fokozatosan érvényre jutottak. A nagyobb városaink robbanásszerű, majd csituló fejlődését a kisvárosok várossá válási hulláma követte. Ezek a (volt) óriásfalvak, sajátos enti- tású települések ugyanúgy nem jellemezhetők a klasszikus kisvárosi fejlődés jellegzetességeivel, mint elemzésünk kezdeti időpontjában a nagyobb társaik. Alig van valódi vonzáskörzetük, területre kisugárzó intézményrendszerük, városias képük, csak mégis annyian laknak bennük, mint egy-egy közepes méretű, aprófalvas dunántúli járásban, annak „valódi” kisvárosi központjával együtt. Bennük mintegy újjáéledt az azóta alaposan átalakult nagyobb mezővárosok ellentmondásos „urbanisztikai bája”. A városok közül kiemelkedő Kecskemét növekedése részben a megyeszékhely mivoltából következett, részben abból, hogy minden magyarországi megyeközpont a redisztribuciós folyamatban szinte Budapesthez hasonló „fővárosként” viselkedett saját megyéjében. A bűvös százezres határt a korábban testéből kiszakított Heté- nyegyháza újrabekebelezésével érte el. De azontúl is érdekes, hogy hogyan nőttek fel elővárosi falvai, pl.: Katonatelep, Méntelek, Kadafalva. Sőt a városból való kiköltözés már Helvéciát és Ballószöget is elérte. A sokáig igen nehéz, szinte sokkolt helyzetű Baja minőségi városi mérőszámai, arányosított fejlettségi mutatói szinte soha nem maradtak el a megyeszékhelytől. A több mint száz kilométeres távolság megfelelő „messzeség” ahhoz, hogy fontos városi hatásait önállóan is kifejtse a területre. Kalocsa ékszerdobozát minden értő szemlélő az egész Alföld „legdunántúlibb” kisvárosának mondja. Halas és Félegyháza is „kapaszkodóban” van. A rendszerváltás óta eltelt évek tanulságai még nem vonhatók le e sajátos város- hálózatra vonatkozóan. A legnagyobb gondja talán a Duna-Tisza közi városoknak, hogy vázolt közelmúltjukból következő mesterséges fejlesztéseket hogyan harmonizálják az új, részben piackomform és a szintén új és meglehetősen „macerás” demokratikus körülményekkel. Az ismételt városi szabadság korlátái hatalmasak. A piac feltételezett igényeivel csak részben egybeeső korábbi fejlesztések, növekedési pályák nem folytathatók. Nagy teher a valódi és helyi önkormányzási szabályok újrateremtésének igénye. A hajdan és méltán volt „városi büszkeségek” keverednek a növekvő szegénységből, az életszínvonal csökkenéséből, s a néha „túlfejlesztett” intézményrendszerek fenntartásának a hatalmas gondjaiból következő problémákkal. A jogilag bekövetkezett” és igen erős városi önkormányzási függetlenséghez még nem társul kellően normatív újraelosztás, vagy olyan helyi gazdasági-társadalmi (pénzügyi) szabályozási automatizmus, amelyek korábban éppen térségünk jellegzetes piaci-kereskedő városait elsőrangúan jellemzeték. Ami reményt adhat, az a hihetetlenül erős vállalkozási készség, a pénzügyi élet élénkülése, mégha ezek ma még nem mozgatják eléggé a szürkeállományt. Sajnos a szürke és fekete gazdaság 89
