Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 10. szám - Csatári Bálint: A Duna-Tisza köze települései és lakói (1950-1995)

is — esetenként hírhedetten — van jelen e tájon. A társadalmi szolidaritásnak a városi polgárságon és/vagy középosztályon nyugvó erősödése is a közeljövő nagy városi kihívása lesz. Van erő és dinamika ezekben a Duna-Tisza közi városokban. Csak most az alkalmazkodás lényegesen hosszabb időt — legalább egy generációt fog ismét — igénybe venni. Van mit átvenni, adaptálni a távol és közelmúlt városfejlődési tanulságaiból. Ma még túlsúlyos szereplőknek tűnnek a helyi önkormányzataik és időnként kis országgyűlést játszanak, holott polgárok nem azt várják. Óriási szerepe lehet kedvező — európai jelentőségű - közlekedés-földrajzi tranzitfekvésünknek. A hasonló méretű finn városokhoz hasonlóan két beszélt idegen nyelvvel kell érettségizniük a jövendő városi ifjúságnak. Alapvető koncepcionális kérdés a megyeszékhely felsőoktatásának és tudományos-művészeti műhelyeinek jövője. A humán erőforrás szerepe azért is meg kell hogy nőjön, mert a tájat sokáig éltető mezőgazdaságé bizonyosan nem nő. S változni kell a városok és a falvak település- hálózatai integrációjának, érdemi, összehangolt együttműködésének is. Az európai folyamatokhoz való csatlakozás lényege ez az integráció. A települések, a városok és falvak a valóságos hálózatba-térbe szervezve, jól szervezett összeköttetések esetén a modern gazdaságokban már nem jelentenek olyan minőségű lakóhelyi különbséget, elkülönült, szegregált nagy életesély-különbségű állapotot, mint minálunk. Sok új szereplőnek kell még megjelennie, kinőnie e városokban is a modernizáció véghezviteléhez.

A Duna-Tisza köze vázlatos jövőképe

Az elmondottak nyomán talán világos, hogy a Duna-Tisza köze modern és hierarchikusan is megfelelően tagolt településhálózata az elmúlt fél évszázad településfejlődésének eredménye. Ez adottság és érték is. Az átalakulás az egyedi tanyáktól az új vagy megújult községeken, a sajátos kisvárosokon át a mezővárosból lett viszonylag modern városig alapvető és generális volt. Nem egyenesvonalú ugyan, de a helyi sajátosságokkal valamelyest számoló. A korábbi igen ritka hálózatú településállomány besűrűsödött, a régebbi térbeli képhez viszonyítva ma szinte teljesen megüli a teret. A műszaki, építészeti, infrastrukturális átalakuláshoz viszonyítva, sokkal lassabb és ellentmondásosabb, mondhatnánk azt is, hogy mérsékeltebb volt a társadalmi fejlődés. A megújulásra való hajlam, a vállalkozási készség megvan, a hozzá szükséges új tudás még hiányos. A terület korábbi hagyományaiból is talán megőrizte azt, ami az elengedhetetlen kontinuitás biztosításához szükséges. A tájhoz, településhez való kötődés, az identitás is jelen van a Duna-Tisza közén. A települések és helyi társadalmaik fejlődésének kulcsa lokalitás erejében és a gazdasági-társadalmi együttműködés hajlamának az előnyös változásában van. Ezektől függ elsősorban. Másodsorban - szintén mindkét elemre értendőén — az integrációs képességtől, amely az egyes embertől, a családtól, a településen , a kistérségen a megyén a régión és az országon át az európai közösségig tudatosan építendő. A harmadik fo tényező egészen biztosan az individuum-polgár és a helyi-térségi közösség kapcsolata újrateremtésének minősége lesz. A civil társadalom szervező erejének növekedése és a megfelelő társadalmi szolidaritás hiányában egy ilyen vidék, mint ez a Duna-Tisza köze, sajnos nehezen lehet életképes. Túl sok az, ami éppen az elmondottak okán, e tájat, településeit és lakóit érte az elmúlt fél évszázadban ahhoz, hogy ezeket csak úgy egyszerűen és elegánsan „átléphessük”. Fel kell őket dolgozni. Tudni azt, hogy mi volt belőle az életképes, a megtartható, sőt a fejleszthető, s hogy mi volt a látens, a művi, a mesterséges, a nem folytatható. Szerencsére mindkét ol90