Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Csatári Bálint: A Duna-Tisza köze települései és lakói (1950-1995)
politikai hatalmi hierarchián alapuló rendszerbe. Mint a már a megye megalakításánál írottaknál szólottunk róla, igazán soha nem is sikerült. Annyira egyedi, any- nyira organikus ez a struktúra, hogy nehezen vagy alig visel el bármilyen rákény- szerített modellt. Ennek hatásait, akár ma is figyelemmel kísérhetjük. A tanyák A szélsőséges megítélések rendszerektől és rendszerváltásoktól függetlenül végigkísérték ezt a településformát. írták e településformáról, hogy az „ősmagyar” szállásrendszer ideiglenes településeinek újjáéledése, a Kert-Magyarország ideáltipikus településformája, ugyanakkor a magyar alföld paraszti szabadságának szimbóluma, a sötét betyárvilág fészke, az elmaradott és általa konzervált szegénység, írástudatlanság szörnyű települése. Az az igazán érdekes az egészben, hogy a tanyák sem általában tanyák voltak, hanem valamilyen módon kapcsolódtak, integrálódtak a fentebb vázolt igen sajátos településhálózathoz. így aztán attól függően, hogy ennek milyen volt a módja, lehetősége, kis túlzással, ha külön-külön rendre megvizsgáljuk őket, mindegyik fenti szélsőséges állításra találunk valóságos, igaz példákat. A tanya az Alföld és Duna-Tisza köze települési legendája. S a legenda szerencsénkre ma is él. Átalakulásának a vizsgált időszakunkra eső fázisai igen ellentmondásosak. A földosztás után keletkezett tanyákkal együtt ez a településforma szinte teljesen megülte a tájat 1950-ben. A megye népességéből negyedmillióan éltek bennük. Az az általános építési tilalom, amely egészen 1986-ig érvényben volt, alaposan megtizedelte számukat. Ma már mindössze nyolcvanezren élnek tanyán. Létük, fejlődésük, átalakulásuk részben a településpolitikával, részben az egyéni és a kollektív agrártermelés viszonyával, részben a megye és tanyás települések helyi lehetőségeivel, törekvéseivel összhangban alakult. Azok a szinte kifinomultnak tekinthető cselekvések, történések, amelyek a tanyákra már múlt században jellemzőek voltak, érdekes módon szinte továbbéltek a XX. század második felében is. Mintegy kikényszerítette a tanya például a már említett szakszövetkezeti üzemformát, amely révén megmaradt bizonyos gazdasági funkciójuk. Bár felépült már, részben kényszerből, a falusi ház, de sok helyütt meghagyták a tanyát is, „háztáji gazdálkodni”. Fontos volt az is a hetvenes években, hogy hogyan lehetett kijelölni ún. tartósan fennmaradó tanyás térségeket. Ezeket Bács-Kiskun megye vezetése - szemben például Csongráddal — pártolóan megtett. 30 településen 82 „kijelölt tanyás térséget” alakítottak ki, ahol, volt hogy titokban, egyedi mentességgel még tanyaépítésre vagy felújításra is sor kerülhetett. A város külterületén pedig, a sok ezer hobbikerttel is körülvéve szinte a legmodernebb városok mintájára alakultak át a tanyák kertvárosi lakóhelyekké. A távolabbi zónákban, a két évtizede megalakult Kiskunsági Nemzeti Part területén, vagy a valóban a tájképi szépségű, amúgy lakásra, termelésre kevésbé alkalmas helyeken pedig városi polgárok üdülőtanyáivá, netán idegenforgalmi, üdülési és gasztronómiai célú vendéglátóhellyé fejlődtek. Alaposan átalakult persze életformájuk is. Háromnegyedük már villannyal rendelkezik, a gépkocsi is megszokott eszköz. A földtulajdon kárpótlásával kapcsolatos törvények egyetlen valódi kedvezményezettje a tanya volt. Az, hogy átalakulhatnak-e modern, egyéni farmergazdasággá, vagy netán visszasüllyednek a szegény, részben autarch mezőgazdasági önellátás kicsiny települési szigeteivé ma nagyon nehéz megítélni. Tiltani már nem tiltják építésüket, a hírhedett három T másik két tagjából a tűrés megvan, a támogatásra meg nincsenek helyi források. A tanyai iskoláik sajnos eltűntek, a népességük korösszetétele a megszűnésüket vagy további 85
