Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Csatári Bálint: A Duna-Tisza köze települései és lakói (1950-1995)
erős átalakulásukat prognosztizálja, hacsak valami fordulat be nem következik a mezőgazdaságban. Sajnos eléggé kedvezőtlen jelenség, hogy az urbanizáció térbeli kiterjedésével egyes tanyás területeken megnőtt a népesség fluktuációja és a bűnözés. Sajnálatos tény az is, hogy a községi kislistás választások miatt a tanyai lakosok messze számarányuk alatt kerültek be az új demokráciánk helyi köztestületeibe, s ugyanúgy nincs, aki érdekeiket valósan képviselje, mint fél évszázada. Pedig nélkülük el sem képzelhető e táj. Az érzékeny kiskunsági környezet fenntartható fejlődése sem biztosítható nélkülük. A sok és valóban szigorú tiltás és tűrés után modernizációjuk valódi támogatást igényelne. A falvak Csoportjuk rendkívül tagolt. A megye falvainak alapítási kora, fejlettsége, helyi társadalmuk tagozódása és életmódja vagy a modernitást tekintve településhálózati kapcsolataik, integrációjuk is szinte hihetetlenül sokféle. A déli, „bússá” és többször is veszélyesen határmentivé vált bácskai falvaktól, a különleges kalocsai szállásrendszeren át, a vizsgálatunk időszakában keletkezett új falvakig, vagy méretük szerint osztályozva az „apróktól” az óriásfalvakig tekintve mindenféle falu van ebben a megyében. Kétségtelenül és más szempontból sajátosak az önálló identitású nemzetiségifalvak, vagy a tanyákról részben kényszerűségből beköltözőitek által alapított tanyás falvak. Egyszerre és sommásan tehát nagy hiba lenne megítélni e településcsoportot. Talán éppen sokszínűségük, közelmúlt sorsuk, társadalmi tagozódásuk, településfejlődésük megelőző fél évszázada igazolja, hogy ez a megye, mint közigazgatási egység teljesen mesterséges képződmény. A megye faluhálózata ezekből adódóan tudott részben ellenállni az időnként teljes erővel megnyilvánuló államszocialista vidéki homogenizációnak, s tudta többször előnyére változtatni mindazt, ami másutt — az egyveretű faluhálózatú régiókban — nagy veszteségeket, károkat okozott. A felülről elrendelt „kaptafa” nem volt ráhúzható, az elrendeltek következetesen nem voltak végigvihetők. Lényegében területileg két, már fentebb más szempontból érintett folyamat áll egymással szemben. Egy viszonylag gazdag, és fejlett faluhálózatú terület határmenti periferizálódásával járó leépülés délen, míg a tanyarendszer megszüntetésével párhuzamosan egy modern, de szintén részben kényszerűségből kiépülő faluhálózat északon. Több új faluban sokáig nem volt még temető sem. A faluállomány változásainak határozott etapjai voltak, területükön csak részben összefüggve a városok hasonló - bár ellentétes ütemű avagy előjelű — fejlődési hullámaival. Az első falufejlődési hullámban, amikor a villamosítás, az úthálózat kiépítése volt a fo cél, csak északon voltak nagyobb változások. Ekkor jelölték ki a Tanyai Tanács határozatai nyomán a tanyaközségeket. Másutt, e civilizatórikus fejlesztések alig hoztak nagyobb változást, hiszen mind Bácska, mind a Duna mente falvai már rendelkeztek ezen alapinfrastruktúrákkal. Ekkor, amikor még a méret volt a döntő a falusi változásokban, megyénk nagyközségei, légyenek akárhol is, még ki tudták védeni a nagyobb veszteségeket, a lakóik elvándorlása lényegesen mérsékeltebb volt az alföldi átlagnál. A kollektivizálás hulláma a 60-as években már több változást hozott. Szinte minden falusi térségből megindult a nagyobb arányú elköltözés, de ebben a megyében a már vázlatosan bemutatott sajátosságokkal is számoló agrárpolitika nyomán a „veszteség” még mindig sokkal kisebb volt, mint az Alföld más vidékein. A sokszor mindent eltüntető megyei átlagban ugyanis egyszerre jelentek meg a déli falvak nagyobb veszteségei az északi területek újonnan kiépülő 86
