Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - Dankó Imre: Újabb helyfoglalás a Kunszentmiklósi Pantheonban (Vargha Balázsról)
okát abban látom,hogy bennünket a kunszentmiklósi iskola mindennél erősebb útraindító élményei is összekötöttek. Összekötött bennünket a még halála után húsz évvel sem kellően méltányolt festő-pedagógus Gál Sándor eszme- és ízlésvilága, a Platon-fordító Kövendi Dénes mélységes humanizmusán túl határtalan tudása, klasszikus műveltsége; Gaudi Árpád matematikusnál ritkán észlelt ember- és diák- szeretete; a filozófus Szepesi Pál érdekes egyénisége; az Eötvös-kollégista ifj. Mik- lóssy János imponáló, a figyelmet a magyarság létkérdéseire irányító történelmi- és földrajzi tudása-tájékozottsága mellett könyvtárszervező-fejlesztő munkássága; az „új nemzedékhez” tartozó Szilágyi Ferenc, az akkor legmodernebb magyar- és világ- irodalom lelkes közvetítője; vagy a már akkor a folklorizáció világába emelkedett „kántor úr” Győré József és a Hódmezővásárhelyről, az „Egető”-k köréből jött Égető Mihály tanár urak talányos figurája — ragaszkodó szeretettel körülvett figurája: az bizonyos, belőlük sugárzó, gondolataikból, tudásukból, emberségükből, magyarságukból szövődő szellemi pantheon. Annak bizonyítására, hogy ez a Kunszentmiklósi Pantheon tényleges szellemi valóság, hogy az alapját, a gyökereztetését a kunszentmiklósi gimnáziumban kell keresnünk, még jobb, ha Vargha Balázs iskola- sőt osztálytársaira is vetünk néhány pillantást. Néhány olyan iskolatársra is, akiknek az emléke Vargha Balázs diákkorában nagyon is elevenen élt, példaként állandóan hivatkoztak rájuk. Mint például a maga idejében nagyhírű és angol orientáltságú Baráth Ferenc irodalomtörténészre, esztétára; vagy a bolgár-törökség emlékeiben is a magyar őskort, a honfoglalás körülményeit kutató Fehér Géza régész, egyetemi tanárra; a kiváló né- piségtörténész-levéltáros Ila Bálintra; Bernáth Gáborra, a szerves kémia szegedi egyetemi tanárára; Csömör Sándorra, a budapesti orvosprofesszorra; Sarkadi Nagy Pálra, a teológusra; Diószegi Balázsra, a festőre; Jóború Magdára, talán az egyetlen igaz és következetes marxistára, az OSZK főigazgatójára; Hegedűs Károlyra, a könyvtárosra, az OSZK Hírlaptárának értő munkatársára; Szalay Lászlóra, a szegedi biofizikus professzorra; ifj. Kövendi Dénesre, a közművelődés, az irodalom- és a zenetudomány nagytudású munkására és talán ifj. Miklóssy (a legifjabbnak kellene írnom) Jánosra, aki ugyancsak az OSZK-ban kezdte irodalomtörténészi munkásságát, a Petőfi Irodalmi Múzeumban folytatta és közben, többek között, elkészítette Vajda János műveinek kritikai kiadását... De hát nem iskolatörténetet írok Vargha Balázs halála ürügyén. Nem a kunszentmiklósi gimnázium dicséretét kívánom zengeni, hanem néhány tanár és néhány diák nevének felemlítésével is körvonalazni kívántam azt a bizonyos Kunszentmiklósi Pantheont, amelyben jogosan, egyéniségéhez, tudásához, emberségéhez méltó módon foglalja el helyét felejthetetlen barátunk: Vargha Balázs. 79
