Forrás, 1996 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 10. szám - A nyolcvanéves Révész László professzor köszöntése (Összeállította és a bevezetőt írta: Szekér Endre)
önkény a szovjet sajtóban). — Der chinesische Sozialismus, Bern, 1976; (A kínai szocializmus). — Die uniforme Presse in Osteuropa, uo. 1977; (Az uniformizált sajtó Kelet-Európábán). - Studenten im Sozialismus, Bécs-München-Zürich, 1981; (Egyetemisták a szocializmusban.) - Die Entwicklung der konfessionellen Toleranz in Siebenbürgen, 1983; (A vallási tolerancia fejlődése Erdélyben.) — Die Sprache als Waffe. Zur Terminologie des Marxismus-Leninismus, München, 1983; (A nyelv mint fegyver. Adalékok a marxizmus-leninizmus terminológiájához.) - Jugendbewegungen im Ostblock, Bécs-München-Zürich, 1985; (Ifjúsági mozgalmak a keleti blokkban.) - Staat und Kirche im „realen” Sozialismus, Bern-München, 1986; (Állam és egyház a „reális” szocializmusban, Bern-München, 1986;) - Presserecht und Pressepraxis in Polen. Ein Vergleich mit andern Ostblockstaaten, Bern, 1988; (Sajtójog és sajtógyakorlat Lengyelországban. Összehasonlítás más keleti államokkal.) - Minderheitenschicksal in den Nachfolgenstaaten der Donaumonarchie, unter Berücksichtigung der magyarischen Minderheit, Bécs, 1990; (Kisebbségi sors a duna- menti monarchia utódállamaiban, a magyar kisebbségre tekintettel). 1. Visszaemlékezések az 1939 és 1969 közti időre (részletek) Néhány esetre a fronton mai napig is jól emlékszem. A Kárpátok túlsó oldalán volt bevetve egy ún. UPA-egység, azaz az ukrán orosz- és szovjetellenes nacionalista mozgalom egyik alakulata. Egy reggel jött a mi parancsnokságunkhoz két állítólagos UPA-felkelő. Mivel a parancsnokságon tudták, hogy csak én tudok valószínűleg velük beszélni - a lengyel és az orosz nyelv segítségével engem rendeltek oda tolmácsnak. Az UPA-sok közölték: kérnek parancsnokságuk nevében fegyvert és lőszert, mire a magyar parancsnokság adott is nekik. Ugyanazon a napon, estefelé, viszont ezek az állítólagos UPA-sok támadtak meg bennünket saját fegyvereinkkel és lőszerünkkel. Mielőtt a lengyel határt Kárpátalja felé átléptük volna, jött hozzám egy fiatal lengyel házaspár: közölték, hogy a faluban és környékén „mindenki” tudja, hogy egy magyar tiszt tud lengyelül, ezért jönnek hozzám. Elmondták, hogy éppen az orosz-magyar harcvonal mentén, de szerencsére a magyar oldalon vannak elásva ékszereik. Elrejtették őket előbb a németek, majd utóbb az oroszok elől. Most Magyarországon keresztül szeretnének Nyugatra menekülni, de szeretnék elvinni ékszereiket is. Kértek, hogy adjak nekik engedélyt, hogy a sötétben elmehessenek a harcvonalhoz, ékszereiket elhozni. Két katonát küldtem kíséretükre - és őszintén szólva biztonsági okokból is. Nem lehetett akkor tudni, hogy mi van a szép szavak mögött, nem NKVD megbízottak-e. De nem azok voltak; megtalálták ékszereiket, és mint gazdag polgárok mentek tovább Magyarországra. En viszont tovább maradtam - mert maradnom kellett - a fronton, katonáimmal. 1944. október 15-én Munkács előtt húsz kilométer távolságra voltunk, amikor a rádió közölte (mindennap hallgatni kellett a rádióadásokat), hogy Horthy kormányzó fegyverszünetet kért Sztálintól, majd valamivel később megmondták, hogy Horthyt egy náci egység elfogta, és megalakult a nemzetiszocialista, nyilas Szálasi-kormány. Este jött a parancs, hogy október 16-án ünnepélyes eskütétel lesz Szálasira. Egyik katonatársammal és barátommal meg voltunk botránkozva, s nem tudtuk, mit csináljunk. Semmiképpen sem akartunk felesküdni Szálasira. A „véletlen” azonban segített. Mint minden este, most is ki kellett mennünk előőrseinkhez az első vonalba, hogy a jelszót és a jelhangot aznap éjszakára továbbítsuk nekik. A véletlen hozta magával, 70
