Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Balázs Attila: Mukkholc kapitány és Gordonka - kenguruval (elbeszélés)
- Igen, Emma. Nem hallottál még ilyet, hogy valaki Emma? - morogta ingerülten Metellus, majd a rendezőhöz lépdelt panaszt tenni a hőség miatt, de Ja- nez, a szlovén, egyetlen kézmozdulattal visszaküldte a helyére, azután intett Mukkholc kapitánynak, aki elnyomta a bagót. A kis Emma - jegyeztem meg magamnak. Gordonka egyenlő Emma. Milyen Emma?- Lévay Emma - világosított fel Metellus Cimber római polgár a próba után, amelyen első ízben hangzott el Calpurnia vészjósló álma Caesar vért lövellő szobráról, de egyelőre olyan vértelenre sikerült, hogy senkin sem futott végig a borzongás.- A kis Emma - jegyeztem meg megint, ezúttal hangosan.- Kis? Az az anyja lánykori neve. Kis Júlia. Megboldogult szegény, már rég.- Mi történt vele? — kérdeztem.- Elütötte egy autó. Ebből elegem van - gondoltam. Nem érdeklődöm tovább. Beültünk valamelyik tóparti étterem, azt hiszem, hogy a Fontana kellemes teraszának árnyékába, s étvágygerjesztőül szilvapálinkát rendeltünk.- Nem vagyunk őrültek? Sljivovicát vedelni ilyen kánikulában?- Szerintem egészen normálisak vagyunk — nyugtatott meg Metellus. Ültünk és hallgattunk. Mi: normálisak. Aztán nem bírtam ki szó nélkül:- Ugye, mitől Mukkholc ez a Holzer Iván? Meg mitől kapitány?- Hát nem attól kapitány, hogy a tavon hajókázik. Tartalékos tiszt. Meg amúgy eléggé nagy bohém. Egyébként árva gyerek. Nem sok iskolát járt ki. Tudod, Gordonka apjának órajavító műhelye volt benn Szabadkán, a piacnál, a zsinagóga közelében. Iván ott inaskodott pár évig. S amikor a kuncsaftok hozták a bedöglött órákat, akkor Iván megrázta a csütörtököt mondott szerkentyűket, a füléhez emelte, ha kvarcóra volt, akkor is, aztán ennyit mondott: kakukk, ez mukkholc! Tessék a gondjainkra bízni. Meglátjuk, mit tehetünk. így ragadt rá a Mukkholc. A kapitányt elmondtam.- Furcsa figura - állapítottam meg.- Eszes, de nem vitte sokra. Bár nem is ügyetlen. Fene tudja! Olyan kiegyensúlyozottnak tűnik, aztán meg néha... Tényleg, nagyon furcsa figura. Amikor csak teheti, jelentkezik statisztának. De amúgy a színházban még nem látta senki. Akkor se ment el, amikor egyszer-kétszer Gordonka muzsikált. Arra hivatkozott tán, hogy sok dolga van.- És van? - engedtem utat további kíváncsiságomnak.- Sokat akarsz tudni - forgatta a poharát Cimber. - Végül is ez magánügy.- Jó - nyugtáztam. - Sokat akarok tudni. Jó. Annyit mondjál még, létezik az a műhely?- Nem létezik. Manapság cukrászda van ott. Tudniillik Gordonka apja is meghalt.- Őt is elütötte valami?! - horkantam fel. A szabadkai római polgár furcsa vigyorral hunyorított rám: talán azért, mert a nap beszűrődik az ágbogak, levelek között:- Tán rossz az órád?- Nincs is órám.- Egyre megy - heherészik kurván csepürágó ismerősöm, majd hirtelen megkomolyodik. - Mindegy, hogy van-e ketyegőd. Érted? Tökéletesen mindegy. Az 12
