Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5. szám - Az Eötvös Kollégium centerániumára - Fodor András: A továbbélő Eötvös Kollégium
tíz nevet, a biztos választás felelőssége nélkül, inkább csak informáló szándékkal, alapítástól az 1945-ös korszakfordulóig. íme: 1895-1905 = Balázs Béla, Eckhardt Ferenc, Horváth János, Kodály Zoltán, Kuncz Aladár, Laczkó Géza, Pais Dezső, Szabó Dezső, a Zemplén testvérek (Géza és Győző). 1905-1915 = Bárczi Géza, Csűry Bálint, Eckhardt Sándor, Gragger Róbert, Gyergyai Albert, Hankiss János, Köven- di Dénes, Molnos Lipót, Szilárd Leó, Zsirai Miklós. 1915-1925 = Barta János, Bay Zoltán, Bán Imre, Féja Géza, Jancsó Elemér, Kerecsényi Dezső, Keresztury Dezső, Soó Rezső, Szenczi Miklós, Tamás Lajos. 1925-1935 = Benda Kálmán, Gáldi László, Hadrovics László, Jékely Zoltán, Kniezsa István, Kosáry Domokos, Mikecs László, Németh Gyula, Ortutay Gyula, Sőtér István. 1935-1945 = Csatlós János, Deme László, Julow Viktor, Király István, Klaniczay Tibor, Köpeczi Béla, Lőrincze Lajos, Margócsy József, Szauder József, Szőllősy András. Kell-e mutatósabb „reprezentatív statisztika” annak bizonyítására, hogy az Eötvös Kollégiumnak az 1945-ös korszakforduló után is fundamentális joga volt a fönnmaradáshoz? Az arisztokratizmus, az aszociális befelefordulás vádja még a népi kollégisták dinamikus mozgalmához képest sem volt méltányos. Hiszen az Eötvös családapák tanácsára alapuló belső szervezete teljesen demokratikus volt, az ifjúsági önkormányzat a felvételi vizsgán is képviseltette magát, s beleszólhatott a döntésekbe. Mellesleg több kollégista társat ismertem, aki elment missziósként népi kollégiumot alapítani. Eötvös Loránd után Teleki Pál lett a Ménesi (majd Nagyboldogasszony) úti intézmény kurátora. Az igazgatók, Bartoniek Géza, Gombocz Zoltán, Szabó Miklós a húszas évek elején, s a német befolyás növekedése esztendeiben sem kötötték gúzsba a Kollégium kezdettől fogva a szabad kritikát érvényesítő, politikai szélsőségekkel nem közösködő, liberális szellemét. S nem az 1945-től osztályharcra buzduló kommunista pártszervezet találmánya volt a plebejus származású növendékek nagyobb számban való fölvétele. Búvárkodva az intézmény gondosan rendezett levéltári anyagában, bőven találtam példát a népből származottak fölkarolására. 1944-ben a Csíkszeredában érettségizett Sárosi Bálintról például ilyen megkapó pártfogással írnak a felvételiztető tanárok. „Józan székely ész, ösztönös és egyben tudatos közösségi érzés, egészséges, vidám temperamentum, ízes magyar nyelv. Egyike a Csíkszeredái gimnázium idei három diákjának, akik - egy-két nemesebb tanárjuk példájára - mind nevelői pályára mentek, hogy »segítsenek a dolgokon«”. Molnos Lipót idéz is Sárosi kérvényéből: „Ami engem ide vezetett — nem az volt, hogy tudós (bár az is) legyek - nevelő akarok lenni... Az Eötvös Collegiumba nemcsak anyagi okok késztettek, hanem főleg az, hogy olyan társaságba kerüljek, és olyan képzésben részesüljek, hogyha majd visszamegyek Csíkszeredába, senkise csalatkozzék bennem és rajtam keresztül az új tanári nemzedékben.” „Magyar-francia-román szakot választott — folytatja előterjesztését Molnos —. A színmagyar vidékről, egyszerű környezetből nem hozhatott magával iskolán túlmenő francia nyelvismeretet, ezért szükséges lesz, hogy az első év végén gondoskodás történjen arról, hogy ösztöndíjjal francia környezetbe kerüljön, és megszerezze azt, mit privilegizáltabb gyermekek már a Collegiumba magukkal hoznak. Felvételre első helyen ajánlom...” „Meghatóan eredeti őstehetség, feltétlen próbát tenni vele. I. helyen ajánlom.” - írja tapasztalatai alapján Mátrai László. S ott van a felvételi iratok közt Papp János, a karcfalvi orvos 1944. június 14-én kelt garancialevele is: „Testileg, szellemileg egészségesnek találtam, nem szenved semmiféle fertőző betegségben.” Sárosit fölvették, de francia ösztöndíját elsodorta a háború. Stipendiummal csak 1947-ben jutott át a határon - Romániába, Bukarestbe. Ott azonban Tudor Arghezi 86
