Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 1. szám - Zelk Zoltán: Tűzből mentett hegedű (Domokos Mátyás sorozata)

Ez az „énekesrigó” azonban a „történelmi tél” idején betévedt a politikába: „pártos költő” lett belőle, de változatlanul „pártján a szegénynek”. Zelk, az „érzelmi forradalmár”, megírta, érzelmi alapon, A hűség és a hála éneké-1 (kapott is érte fél Kos- suth-díjat), majd rádöbbent, ugyancsak érzelmi alapon, a kor, az ötvenes évek mocskára. Az ő szavával: „lelki földrengés” történt, a rigó szívét elöntötte a szégyen. Az igazi tehetség predestinációja ugyanis mindig erősebb, mint a pártfegyelem. „Kótád a lelkiismeret — / azért oly füstös hangszered?” — kérdezte önmagától, természetesen ismét versben, ez a költő, ez „a cigány, aki nem bandában húzza” — de a kérdés korántsem volt költői. Zelk Zoltán a Rákosi-idők írói pártellenzékéhez csatlakozott, az írók pártszervezetének 1955. november 10-i taggyűlésén ő olvasta fel például a kor kultúrpolitikájának mulasztásait összegező, nevezetes Memorandumot, s az egyik kétsorosával ábrázolva az MDP totális destabilizációját és irányvesztését, valósággal őrületbe kergette akkoriban a pártapparátust:

Felelj, ha vagy!

Szélfútta levél a világ.

De hol az ág. De ki az ág?

Az „érzelmi költő” gyanította, hogy 1956 októbere után a „szélfútta levelet” - a szélfútta költőt — bizony felelősségre fogja vonni az új Ág, amely a régi törzsből nőtt ki. Ezt a félelmet tükrözi ennek az időszaknak egyik kevéssé ismert dokumentuma

is:

LENGYEL KÖVETJELENTÉSEK

20.18554. számú távirat

Budapest, 1956. november 10-e 13 óra

Szigorúan titkos! Villámgyorsan!

Menedékjogot kértek nálunk a következő írók: Déry Tibor, Illyés Gyula, Zelk Zoltán, Benjámin László, Örkény István. Közöltem, csak menedéket adhatunk, azt is kizárólag közvetlen életveszély esetén. Azt is kérték.

Ha nem értenek ezzel egyet, táviratozzanak.

Kimenőszám: 511 Willman

Zelk Zoltánt — Háy Gyula, Lengyel Balázs, Tardos Tibor írókkal, Lőcsei Pál, Novo- báczky Sándor újságírókkal együtt - 1957. január 19-én letartóztatták. 1957. február 10-én a Népszabadság hasábjain napvilágot látott egy cikk (Molnár Endre tollából), amely keményen megbélyegezte az írószövetség revizionista tevékenységét, s név szerint kipellengérezte — Novobáczky Sándor, Déry Tibor, Háy Gyula, Erdei Sándor, Gimes Miklós társaságában — Zelk Zoltánt.

Zelk Zoltán egyébként, hogy őt magát idézzem: „a börtönben is verset habar, / ott is papírt, ceruzát pusztít, / bár pulzusa százat hadar / s forognak szívében oly kések, hogy fejbúbtól talpig nyilall — / de rögeszméje a költészet.” — 1957-ben, az ítéletre szorongva várakozva, papírra „habar” néhány verset, amelyekben vád és önvád keveredik. E versek légkörét híven tükrözi a Kései sorok októberről című verse, amely Zelknek 1956 és 1962 között írt verseit közreadó, s 1963-ban megjelent Tűzből mentett hegedű első kiadásában volt olvasható. Később a költő ezt a verset kihagyta könyveiből, de akkor „visszatérésének” és a könyv megjelenésének feltétele volt a közlése.

82