Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Mi az, hogy autonóm plakát? (Pócs Péterrel beszélget Kozák Csaba)
ul a Mexikói Plakátbiennálé, vagy legutóbb a Trnavai Plakáttriennálé. Ezek tükrében úgy gondolom, hogy a Békéscsabai Biennálé már olyannyira elavult, hogy meg sem lehet újítani. Az egészet el kellene felejteni. Azok az emberek, akik az egészet kitalálták, akik a háttérben dolgoznak, azoknak a szemlélete már megújulásra képtelen, mivel nincsenek benne a nemzetközi vérkeringésben, és nem igazán egzisztálnak. A 60-as években, a 70-es évek elején még ment a szekér, ez akkor fontos és talán jó is volt, de mára az egész leállt, lemerevedett, megcsontosodott. A szervezők a mai napig görcsösen igyekeznek azokat a biennálé jelszavakat megadni, amelyekkel továbblépni már nem lehet, mert a beérkező kiállítási anyagnak már semmi köze nincs a meghirdetettekhez. Ugyanakkor a főiskolások hosszú ideig érlelt, maguk választotta -mintegy Part pour Part - vizsga produktumait nem lehet versenyeztetni a konkrét megbízások eredményeivel. A Békéscsabai Biennáléról nem jelennek meg kritikák, nem utaznak le rá az emberek, így az egész csak kidobott pénz. Amennyiben van egy konkrét megbízásod - megrendelőd, mennyi időt szánsz az adott feladatra? Én olyan szerencsés műfajban tevékenykedem, ahol először fejben dolgozhatok. Például a mostani beszélgetésünk közben is születhet valami, amit aztán csak meg kell csinálni. De általában egy-két hétről beszélhetünk. A megrendelők viszont többnyire rövid határidőt szabnak, amely nem mindig eredményezi az általam elvárt minőséget. Egyrészt van a rutin... De a rutin az rosszat is szülhet... Bizonyos esetekben viszont segíthet, mert idő hiányában is képes vagyok egy elfogadható átlagteljesítményre. Nem az a típusú ember vagyok, aki önmagát ismétli, aki ugyanazt az ötletet más-más formában is eljátsza. Nincs olyan, hogy valamit lefotózok élőiről, aztán egy másik alkalommal hátulról. Kemény Gyurival volt egy vitám, aki azt mondta, hogy az én plakátjaim nem eléggé homogének. Nem szeretem elkötelezni magam egyféle gondolkodás mellett, legyen az szürrealisztikus, vagy akár konstruktivista, emblematikus. Egy festő kiállításához másfajta plakátot képzelek el, mint egy politikai eseményhez. Nálam az ötlet megszületése után szinte azonnal társul egy adekvát realizálási forma. Úgy gondolom, hogy a plakátjaim mégis homogének, mert azok gondolkodásmódja közös, így nem is téveszthetők össze más munkáival. Magyarországon nagyon ismert, sikeres művész vagy. Gondoltál-e arra, hogy külföldön sikeresebb lehetnél. Szakmai, nem anyagi sikerről beszélek. A disszidálás természetesen felmerült, de akkor még nem voltam „a Pócs Péter”. Fokozatosan rájöttem arra, és a körülmények is arra késztettek, hogy nem olyan könnyű ezt az országot elhagyni. Aki sokat utazott a világban, az rájöhetett, hogy nem olyan egyszerű integrálódni. Mert ez a gondolkodásmód ott nem kell senkinek. Kint csak egy ketrecbe zárt King Kong figura lehettem volna, mert Európából jöttem. Kanadában például egyszerűen dekódolhatatlanok voltak a munkáim. Hiába tetszettek a plakátjaim, nem értették azokat. Én ebben a közegben születtem, a gyökereim itt vannak. Mint személy nagyon érdekes lehetek számukra, de képtelen lennék gondolkodásmódomban amerikanizálódni. Nagyon jó, hogy itt maradtam, anyagi gondjaim sincsenek. Folyamatosan dolgozom, amiért jól fizetnek, de az már nem érdekel, hogy valahol még többet kereshetnék. Korábban említetted, hogy a saját költségeden is nyomtattál már plakátot. Menynyit költöttéi magadra? Egyszer összeszámoltam, hogy körülbelül másfélmillió forintot áldoztam eddig plakátnyomtatásra, ami tíz évvel ezelőtt egy családi ház ára volt. Vannak felismerhető szerzők, mik az uralkodó tendenciák a plakátművészetben? Személyhez, vagy országhoz kötött ez a dolog? 78
