Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 1. szám - Mi az, hogy autonóm plakát? (Pócs Péterrel beszélget Kozák Csaba)

mindegy, hogy milyen kormányzatról beszélünk. Hogy látod ezt a te tevékenységeden keresztül 1

Korábban az óvok során kialakult egyfajta metakommunikációs nyelvezet, ami főképp az irodalomban volt tettenérhetó', de a képzőművészetben is, és most főképp a műfajomra gondolok, meg kellett tanulnunk a többértelmű fogalmazásmódot. Ez egy nagyon jó játék volt számomra, mert például egy adott kulturális feladat kapcsán beépítettem annak a politikai vonatkozásait is. Hisz akkor a politika mindenben és mindenütt jelen volt. Ebben a közegben számomra előnyösen hatottak az ellenőrzések, mert imádtam ezt a macska-egér játékot. Hogy ez a későbbiekben milyen gondolkodásbéli eltorzulásokhoz vezetett, az más kérdés. Bizonyos elvárások pártos alapon most is léteznek, de azért nagy különbség az, hogy esetleg van azonosulási lehetőséged, amelyet én személy szerint ma egyre kevésbé érzek. Ugyanakkor azt is érzem, hogy a szabadságunkkal nem tudunk mit kezdeni, hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy az a korábbi megközelítési mód ebben a kérdésben is átalakuljon.

Gondolom, hogy a politikai plakátok egyértelmű jelrendszere, szimbolikája köny- nyebben utat talál a külföldi közönséghez, szakmához, hiszen értelmezésük egyszerűbb?

A rendszerváltás eredményei szerintem - bármennyire is hihetetlen - a plakátokban voltak a leginkább tettenérhetők. Hosszú idő után ez a műfaj visszanyerte rangját, jelentősége megnőtt. Jő alkotások születtek. Ezek a művek a politikai érdeklődésen keresztül ráterelték a figyelmet erre a műfajra is. A közép-kelet-európai változásokat figyelemmel kísérő művészettörténészek, kiállításszervezők, kiállítási intézmények Európában és Amerikában egyre-másra rendezték az ezen művekből készült politikai plakátkiállításokat, melyeket komoly publikációk is kísértek. Hadd említsek három kiadványt. Ilyen például az Európa falak nélkül (Europe Without Walls - Ait, Posters and Revolution 1989-93), a Liz McQuiston szerkesztésében készült Graphic Agitation, amit a Phaidon Press Ltd. adott ki, és az Art as Activist kiadvány.

Mennyire követed végig a plakátkészítés folyamatát? Álltunk már együtt a gép mellett a nyomdában. Ma is így csinálod?

Nem minden esetben, mert van olyan hely, ahol már megtanultak „Pócsul gondolkodni”. Mert, ha leírom azt, hogy a plakátot itt kell vágni, akkor azt századmilliméterre ott vágják. Ilyen például a kecskeméti Petőfi Nyomda, akikkel együtt nőttem fel, akik egy kutyaólból indulva Európa 10 legjobb nyomdája közé küzdötték fel magukat. Tisztában vagyok azzal, hogy ebben a műfajban a tervezésnél nem áll le a dolog, mert a kivitelezés ugyanolyan fontos. Szeretik a munkáimat, jó a kapcsolatunk, és egy ilyen helyet kár lenne otthagyni.

A szakmád vonatkozásában mit tapasztaltál külföldön? Mi az, amit jó lenne itthon meghonosítani? Együtt vagyunk-e a nemzetközi élvonallal?

Nem vagyunk együtt az élvonallal. Ugyanakkor azokat az erényeket és érdemeket, melyeket bizonyos emberek hordoznak, egyszerűen képtelenek vagyunk eladni, ugyanúgy, mint a képzőművészetben. Értékeinket nem tudjuk integrálni, de ennek természetesen történelmi okai is vannak. Mi kéne a plakáthoz? Először is pénz, pénz és pénz. De ugyanakkor jó lenne, ha lennének szakmai fórumok is. Például az egész Békéscsabai Biennálét hosszú időre visszatekintve rossznak tartom. Érdektelenségbe fulladt, az egész zsűrirendszere, a versenyeztetés módja áttekinthetetlen, méltánytalan, és semmi olyan eredményt nem szült, amely újabb és jobb művekre sarkallna, és az erkölcsi-anyagi megbecsülést is elősegítené. Irigylem azokat az országokat - legyenek bár sokkal rosszabb anyagi körülmények között —, melyek sokkal nagyobb figyelmet fordítanak az alkalmazott művészetekre. így jött létre példá77