Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 9. szám - Gáll Ernő: Kísérletek nemzedéki párbeszédre Erdélyben
állította, hogy a nemzedéki csoportképződés feltételei továbbra is megvannak. Ő a folyamat újító jellegét méltatta, s arra biztatta az utánuk következőket, hogy saját nemzedékének dogmatikus „matuzsálemeit” is sorolják ellenfeleik közé. Gálfalvi szívesen vette volna egy fiatal szociográfus nemzedék közös fellépését. Ami a nemzetiségi vonatkozásokat illeti, leszögezte, hogy a váltásra készülő nemzedéknek a nemzetiségi létből adódó feladatokkal is számolnia kell, hiszen az előttük járók már keresik azokat, akikre a terheket átháríthatják. Tamás Gáspár Miklós lakonikus volt. Kijelentette, nincs tanítómestere, a nemzetiségi vonatkozásokat feszegető kérdésre kurta ,4gen”-nel válaszolt. Megszólaltak persze a középnemzedék tagjai is (Bajor Andor, Domokos Géza, Deák Tamás, Huszár Sándor és mások), s így a válaszokból átfogó panoráma bontakozott ki. Az ankétunkra beérkezett nagy többséggel építő szellemű nyilatkozatok is felbátorítottak a nemzedéki dialógus további szorgalmazására. Ez az ösztönzés is munkálhatott bennem, amikor később, 1976-ban Nélkülözhetetlen elmélet (Egy nemzedéki jelentkezés fenomenológiájához) címmel - ugyancsak a párbeszéd jegyében — igényesebb szemlét írtam a fiatal elméleti írókról (12. szám), akik akkortájt tűntek fel. Ehhez alkalmat kínált Molnár Gusztáv Az elmélet küszöbén című kötetének2 a megjelenése, de bemutatásával azt a mulasztást is jóvá szerettem volna tenni, hogy Tamás Gáspár Miklós előbb piacra került kötetéről3 a kritika jószerével alig közölt valami érdemlegeset. E két egyéni munka mellett tekintetbe kellett vennem A szövegek és körülmények című antológiában4 történt csoportos jelentkezést is, úgyhogy már írásom elején megállapítottam: „ezekben az egyéni és kollektív jellegű antológiákban valami olyasmi jelentkezik, ami csak egész művelődésünk összefüggéseiben elemezhető”. Méltattam a Kriterion Könyvkiadó koncepciózus kezdeményezését, amivel az első kötetes költők és novellisták útra bocsátása után, most fiatal filozófusok, szociológusok, esztéták és kritikusok munkáit adja ki. Rámutattam a szellemi életünkben bekövetkezett örvendetes eseményre: először fordult elő a romániai magyar művelődésben, hogy szinte egyidejűleg több tehetséges, reményekre jogosító filozófus és társadalomkutató startol. Egyed Péter a csoport jelentkezését „együttes haditettként” értékelte (Echinox, 1974, 4-5.), de számomra is nyilvánvaló volt, hogy merőben újszerű, az adott kereteket meghaladó nemzedéki stafétával van dolgunk. A stafétaváltás azonban - értelmezésem szerint - egy nemzetiségi, tehát diszkriminált művelődés esetében nem zárja ki a nemzedékek közötti együttműködést. Siettem azonban leszögezni: együttműködésen nem valaminő kényszeredett hasonulást, hanem olyan szintézist értek, amely a különböző korosztályok érvényes tapasztalatainak és képességeinek felfokozott summázását teszi lehetővé. Számoltam Bretter György előszavában jelzett nyomatékosított mássággal, s azzal, hogy - szerinte — a „szövegírókéra váró egyedi radikális feladatokból, a kultúra demitizálásából, az előttük járó nemzedékek „nyelvi monolitásának” megszüntetéséből polémia támadhat, de bíztam a párbeszéd hatékonyságában. Tekintettel voltam arra is, hogy a csoportot nem annyira valamilyen közösen elfogadott hitvallás, 2 Molnár Gusztáv: Az elmélet küszöbén, Bukarest, 1976 3 Tamás Gáspár Miklós: A teória esélyei, Bukarest, 1975 4 Szövegek és körülmények, Bukarest, 1974 81
