Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Mi az, hogy autonóm plakát? (Pócs Péterrel beszélget Kozák Csaba)
kadt, hogy nem végeztem főiskolát, és az előbb említett emberekkel szemben meg kellett állnom a helyemet. Én úgy éreztem, hogy minden nap, minden alkalommal bizonyítanom kell. Kinek akartál bizonyítani? Már a kezdet kezdetén jó kapcsolataim voltak a Varsói Akadémián tanító, a bien- nálét szervező mesterekkel. Csak úgy állhattam le velük beszélgetni, hogy érveimet a saját műveim igazolják, alátámasszák és kritikai észrevételeket váltsak ki belőlük. Számomra úgy tűnik, hogy ma ezt a műfajt könnyebb művelni, mivel több a megrendelő, nagyobb igény van a hirdetésre-reklámra, és az alkotók egy fejlettebb technológiai háttérrel rendelkezhetnek. A te esetedben mennyire szorult háttérbe a manuali- tás? Ott kezdeném, hogy van a commercial-kereskedelmi és az affiche-kulturális plakát, ahogy a francia különbséget tesz a kettő között. Nálunk ez nincs így. A kereskedelmi területre egy-két plakáttól eltekintve nem tévedtem. Ez nehezen járható út volt, a terület nem is igazán érdekelt. Egy hiánygazdálkodásra épülő társadalomban felesleges, nevetséges, anakronisztikus volt ez a műfaj. így maradtam a kultúra területén, ahol máig is nagyon jól érzem magam. A kérdés másik része a technikai fejlődésre vonatkozik. Megjelent az amerikai retus, a számítógép, a fejlettebb nyomdai háttér. Természetesen ilyenkor az ember új effektusokkal próbálkozik, megpróbálja a számítógépet integrálni. De arra kellett rájönnöm, hogy a manu- alitás szakmai becsülete, a „minden körülmények között megcsinálom”, sokkal fontosabb számomra, mint az újítások mindenáron való bevezetése - egyfajta versenyfutás -, mely személytelenné tette az alkotók munkáinak nagy részét. Nagyon fontosnak tartom ebben a műfajban is, hogy rögtön ki lehet szúrni egy Sadowskit, egy Bucant. egy Fukudát stb... Ők egy személyes^ azonnal felismerhető, kézjegyeiket jól hordozó gondolkodásmódot alakítottak ki. És ehhez én is ragaszkodom. Terveztél-e óriásplakátot ? Ez más gondolkodást igényel-e? Nem. A legnagyobb plakátom B/O-ás volt, az is két részből volt összerakva. A monumentalitást akármilyen méret nem viseli el, tehát a monumentalitást nem azzal érjük el, hogy valamit a végtelenségig nagyítunk, mert a kisszerűsége, a mini jellege egy nagyobb méretben még jobban kiderül. Egy érmet csak egy adott méretben szabad megcsinálni, egy kisplasztikát nem lehet köztéri szoborrá nagyítani. A méret meghatározó. Én a sztenderd méretnek a B/l-et tartom, és gyakorlatilag a világon ez a futó formátum, bár egyre inkább megjelennek a B/00-ás plakátok, amit még én is el tudok képzelni, de ez egy másfajta gondolkodásmódot, hozzáállást, szerkesztésmódot igényel. Ilyet még nem csináltam. Megrendelés hiányában? Igen, vannak ügynökségek, akik ugyanazokat az embereket foglalkoztatják... Ok magyarokkal dolgoztatnak? A vezetés többnyire a visszaszármazott, a nagy ügynökségek bizalmát élvező valakikből áll, akik elsősorban PR szakemberek. Ők olyanokkal dolgoztatnak, akik hajlandók végrehajtani elképzeléseiket, utasításaikat, tehát erre a területre nagyon komoly militáris szellem jellemző. Én nem hiszem, hogy ilyesmibe be tudnék tagolódni. Bár volt egyszer ilyen felkérésem, amire én a saját ötletemmel jöttem — hogy én ezt így és így csinálnám -, de erre ők nem voltak vevők. De mint korábban említettem, ez a szakma kettévált. Ha megnézzük a varsóitól a mexikói plakátbiennálé- kig az ott szereplőket, akkor kiderül, hogy senki sem vágyik a 6x2,5 méteres commercial területére, amelyeknek természetesen megvannak a saját seregszemléik. Nem hiszem, hogy a két terület nem lenne házasítható, de más-más érdekek mozgatják az embereket. 73
