Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 9. szám - Bartók Béla halálának 50. évfordulójára - Ittzés Mihály: Magyar Beethoven
Ittzés Mihály Magyar Beethoven (Bartók halálának 50. évfordulójára) A J. 3L Budapesti Könyvszemle (BUKSZ) ezévi tavaszi számának Tiszteletkor rovatában nem éppen a tisztelet hangján értekezik Kodály Zoltán hátrahagyott írásainak, töredékeinek, vázlatainak Vargyas Lajos szerkesztette köteteiről Magyar Mozart címen Hadas Miklós. Kodály egyik feljegyzéséből vette a szerző írásának címét. Itt a pályatársa és barátja, valamint a maga zenéje közti különbséget jellemezte Kodály a bécsi klasszicizmus, a XVIII. század utolsó és a XIX. század első évtizedei két nagy mesterének nevével, anélkül, hogy bővebben kifejtette volna ezeket a meghatározó és különbséget okozó vonásokat. Egyszerűen csak ennyit írt: „Én, Mozart, ő: Beethoven.” (Kodály jegyzetének a helyén a további utalás a hajdanvolt mesterre, Beethovenre és a népzenére nem igazán mélyíti el vagy szélesíti ki a gondolatot.) Megjegyezhetjük azonban, hogy még általánosabban Bartók is utalt kettejük zenéjének eltérő jellegére, bár közös tőről fakadtak, amikor a húszas évek elején egy vitacikkében Kodály védelmére kelt. De nem az a célja jelen írásnak, hogy szerzője e tárgyról fejtse ki gondolatait, vagy vitát folytasson Hadas Miklóssal. Tőle eltérően mindenféle ironikus vagy éppen elmarasztaló él nélkül írta cikke fölé a két nagy Bé nevét összekapcsoló címet. Kétségtelen ugyan, hogy valóban van Kodály írásaiban néhány bírálónak nevezhető észrevétel Beethoven és Bartók nevének összekapcsolásával. A lényeg azonban inkább abban van, hogy ráirányította a figyelmet egy olyan zenei alkotó és eszmei párhuzamra, amelyet mások is felismertek Bartók zeneszerzői életművét elemezve, értelmezve. Tehát amikor e Bartók Béla szelleme előtt tisztelgő írás élére a két más-más korban élt zeneszerző nevét írtuk, a későbbi életmű értelmezésének, megítélésének egyik lehetséges kiindulópontjára akartunk rámutatni. Az efféle összevetéseknek - olykor ugyan felületesnek, ötletszerűnek érezzük — nem kevés hagyománya van a zenetörténeti, zeneesztétikai irodalomban. Hogy csak egy Bartók-kortárs példát idézzünk: Weiner Leót „magyar Mendelssohnéként szokták emlegetni muzsikájának bizonyos, a romantikus szerzőre visszautaló jellegzetességei miatt. Beethoven és Bartók esetében a külsőségekben, az életpályák alakulásában persze semmiféle párhuzam nem fedezhető fel. Az alkotói magatartásban, a kifejezési szándékban, az egyes zeneművek költői tartalmában, dramaturgiájában azonban annál több. Ifjúkorukban mindketten zenébe fogalmazták egy-egy történelmi személyiséghez, azok eszmeiségéhez kapcsolható politikai-társadalmi ideáljukat. A 33-34 éves Beethoven III. szimfóniáját először Napóleonnak, a forradalmi „népvezérnek”, majd a császárrá koronázás miatti kiábrándultsága következtében egy meg nem nevezett Hős, az ideális „forradalmár” emlékének ajánlotta a művet, így lett belőle Eroica szimfónia. A 23 éves Bartók republikánus és nemzeti függetlenségi eszmék jegyében indul, amikor — igaz, jobbára a német romantika zenei nyelvén fogalmazva 39
