Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8. szám - Kodolányi János: Boldog békeidők (Domokos Mátyás sorozata)
tudjam a tollat, forgatni a könyvet. Az apró betűket nagyítóüveggel vadásztam össze. Dolgoztam, dolgoztam, dolgoztam, magamra hagy ottan.” Az 1953-as júniusi kormányprogram utáni hónapokban - Zimányi P. Istvánnak írt levele tanúsága szerint — Kodolányi is reménykedni kezd írói és emberi sorsa jobbra fordulásának lehetőségében: Akarattya, 1954. május 3-án. „Megtörtént Illyés és Veres Péter látogatása is. Több mint három órán keresztül beszélgettünk igen vidám baráti hangulatban, s őszintén. Ha meglátogatsz, részletesen beszámolok a dologról, most csak az eredményt közlöm. 1. / Fölvesznek az írószövetség tagjai közé, 2. / fölvesznek az Irodalmi Alaphoz, 3. / kiadják 1923-33 között megjelent elbeszéléseim gyűjteményét egy reprezentatív kötetben, változtatás, meghamisítás nélkül, 4. / semmiféle nyilatkozat, megjegyzés nem lesz, és végül 5. / szabad út nyílik egyéb, zúzdába került műveim kiadása, a színpadokról letiltott némely darabom felújítása előtt is. Hangsúlyoztam, hogy visszavonult életemen nem akarok, s nem is fogok változtatni. Illyés szerint ez a helyes, hiszen könyvem megjelenése amú- gyis a legszörnyűbb fogcsikorgatásra készteti Gergely Sándort és társait, akik tíz évig trónoltak a hullámon, s most látniuk kell, hogy eleven vagyok, sőt, véleménye szerint, a közeljövőben még elevenebb leszek, mert ’rövidesen eljön az az idő is, amikor a Mózest is ki lehet adni’, mint mondá. (Mindez köztünk maradjon.) így hát joggal remélhetem, hogy szerény, de tisztességes életünk rövidesen biztosítva lesz.” Hamarosan megtapasztalja azonban, hogy a rendszer, amellyel szembenáll, sem történelmi méretekben, sem emberi ügyekben soha, semmilyen megállapodást nem tart be (azokat sem, amelyeknek a feltételeit egyoldalúan és önkényesen ő határozza meg); vagy ha mégis rákényszerül, akkor ezt úgy teszi, hogy abban a másik félnek ne teljék öröme. A levélben emlegetett elbeszélésgyűjteményt például - Eltek, ahogy tudtak címmel jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadónál — a megállapodás ellenére az író önkritikáját tartalmazó előszóval kellett megjelentetni. De hogyan? írhatott-e Kodolányi olyan előszót, amely megfelel a hivatalos kívánalmaknak? így panaszkodott erről pécsi barátjának, Várkonyi Nándornak írott levelében: Akarattya, 1954. október 16-án. „... miután az írószövetség elnöksége »végleg« elintézte előszómat, s Veres Péter meg Erdei Sándor velem személyesen megállapodtak a még véglegesebb szövegben, újabb értesítést kaptam, hogy ez még mind nem végleges, hanem egy legvéglegesebb személy majd még dönt, s erre várni kell... Ezután megint elmúlt egy-két hét, s egyszercsak levelet kaptam Erdeitől, hogy a mellékelt előszó legeslegvéglegesebb szövegét írjam alá, küldjem be a kiadónak, s a szerződést nyomban megkötik... A még csonkább előszó most már siralmas képet mutatott. Kihagyták, hogy az írónak kötelessége az igazságot keresni, s mindig, mindenütt kimondani. Kihagyták, hogy ma ugyanazzal a lelkiismeretességgel kívánom szolgálni a magyar népet, amivel ifjú koromban tettem. Röviden: torkomra forrasztották a szót... Aláírtam, elküldtem. Most várom a szerződést... Szerződés még most sincs... Am tetejébe húznom kellett a Szép Zsuzská-őó/ Lenin nevét, meg a »zsidó« szót mindenütt, s újabban hallom, hogy a Küszöb néhány mondatát is heréltetni akarják. De mindezt nem írják ám meg levélben, csak üzengetik. Mert ők a kritikai realizmus hívei. Gazdája pedig semminek nincs.” Több hónapos huzavona után megjelent ugyan a válogatott novelláskötet, de a Rekkenő nyári nap című fontos Kodolányi-novella nélkül. Ennek a kihagyásnak a 78
