Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8. szám - Siklós István: A rádiós Cs. Szabó Lászlóról
tudott nyitni az írói alkotókedv természetes kibontakozása előtt, az elme és a környezet szerves szövevényeinek, a gondolatok szabad burjánzásának. Nincs is talán 1951 óta Cs. Szabó Lászlónak egyetlen olyan műve sem - legyen bár útinapló, elbeszélésgyűjtemény, esszékötet, hangjáték, tanulmány, emlékezés —, amelynek egy- egy része vagy egésze próbafutását ne az Angol Rádión kezdte volna. Mindent megfogalmazhatott, kimondhatott. S a kimondásnak is kialakult a maga nagyon is sajátos Cs. Szabó-i módja. A lelkialkathoz - a kemény testtartáshoz illő. Rövid, meglepő mondattal kezdeni. Rejtelmes tömörséggel, hogy megragadja az ellanyhult hallgató figyelmét, - a hangok pattogó parancsától húzza ki magát. S a folytatásban legyen meg mindvégig a hanghordozás fortélyos tanító feszültsége. Ujjat fölemelni, megtorpanni s nyomatékkai nekilendülni, az igék csattogó állításait olykor szinte tagolva ejteni - nekiiramodni, de néha lassan, lágyan oldani a lélekin- dulást -, hiszen voltaképpen a hang is lehet a lényeg hordozója. De mindez mégsem volt egészen könnyű. „Próbált-e valaki vakoknak színeket magyarázni?” A BBC magyar osztálya fönnállásának negyvenedik évfordulóját ünneplő műsorban Cs. Szabó László azt mondta: „Ha közvetíteni akarjuk ezt a szellemi zsúfoltságot, az angliait, hát akkor kettő történhetik. Az egyik persze az, hogy nagy nekibuzdulással karikára bukunk. A másik az, hogy keservesen megtanuljuk a módját... Sok műfajjal kísérleteztem már odahaza, itt még többel. De van, ami szó szerint a mikrofon előtt alakult ki, eleinte muszájból, később tudatosan. Abból a feladatból, hogy ennek az irdatlan kulturális gyárnak, Angliának egyik kiváltságos területét, művészeti területét legjobb erőmből megelevenítsem a magyar hallgatók előtt: szavakkal”. önarckép (1945) 74
