Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8. szám - Fehér Zoltán: „Jó helre hoztad űket” (Egy keceli paraszt önéletrajzíró a németek kitelepítéséről)
Az elbeszélés menekülő sváb családjáról a pályamunka utószavából a következőket tudjuk meg. Kirschnerék Császártöltésen, a Hosszú soron, módos házban laktak. Harminchárom hold jó földjük volt. A szorgalmas házaspárnak három gyermeke született. József fiuk azonban vese tébécében 32 évesen meghalt, „Antal fiuk pedig 1943-ban az orosz fronton ontotta vérét a magyar hazáért”. Öreg korukban Teréz lányukkal és Gróf József vejükkel élték életüket. „Régen kihalt a Kirschner család - írja Németh Mihály. Már csak a lányuk él, a Teréz, kit a szomszédok Rézinek hívnak, ő is nagyon rég özvegyen - Félje, a Józsi utálta a téeszcsés életet, bánatában egy napon munka közben a szíve megrepedt. Rézi azóta a lányánál vagy a fiánál tölti el a telet.” Ilyenkor beszélgetnek. „Előfordul a szomorú múlt, mit nem tudnak sohasem feledni. Miért mérte rájuk a sors azt a kegyetlen csapást. Hiszen becsületes, szorgalmas polgárai voltak a magyar nemzetnek. Hiánytalanul lerótták az állam iránti kötelességüket. Gyermekeik a magyar haza védelmében vesztették életüket. Miért nem hallgatta meg Isten a könyörgéseinket... ?” Németh Mihály „Jó helre hoztad űket” A kurta déli pihenő után a nagyanyám hozzáfogott a reggel levágott virágok cso- korbakötésihő. Ahogy kötözte űket, beszégetett hozzájuk:- Te, ördögszem, mié hínak téged ördögszemnek? Hiszen olyan formás, szép vagy, hogy öröm rád nízni. Hogyan is tudott a Jézuska ennyiféle sok szép virágot teremteni? Amikor egy csokrot összeállított, megnízegette, igazított rajta, ha úgy találta jónak, tett hozzá még egy kis zöldet, utána rafiával átkötötte, és a virágot szárával kevés vízbe tette. Már alig volt csokrozni való virág, amikor meghallotta, hogy az utcán a kapu előtt lovaskocsi állt meg.- Ugyan, ez meg ki lehet? Marisomék tennap vótak itthun, nem mondták, hogy máma is gyünnek. Az ember, még jó lesz, ha le tudja szedni a kukoricát, az se lehet. Nyílt a kisajtó, osztán egy idegen ember gyütt be rajta. Ahogy közeledett, akkó ismert rá.- Édes Jézuskám, hiszen ez a császártőtési rokon, a Pali! Ezekke valami baj van. Ezt éreztem én az éccaka. Letette a virágokat és pár lépést ment a Pali felé, aki szomorkás hangon köszönt.- Jó napot, Ila.- Adjon az Isten neked is, Pali. Pali kezet fogott a nagyanyámmal, aztán el se engedte azt, úgy mondta:- Ila, segíts rajtunk!- Mi van veletek, Pali? Mondd má, ha tudok, persze hogy segítek.- Jaj, nekünk, Ila, menekülnünk köllött, ott köllött hagyni az otthonunkat. A családomat ott raktam le a polgárdi erdőbe a téglagyár körű. Ott várnak rám. Ott van a beteges felesígem, a lányom kéthónapos, meg a hároméves kis onokám, akikre a vejem vigyáz. Hát ezé gyüttem hozzád, Ila, segíts rajtunk, hogy a családommal egy időre valahun födél alá tudjunk menni. 67
