Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8. szám - Fehér Zoltán: „Jó helre hoztad űket” (Egy keceli paraszt önéletrajzíró a németek kitelepítéséről)
Fehér Zoltán „Jó helre hoztad űket” Egy keceli paraszt önéletrajzíró a németek kitelepítéséről A X X keceli önkormányzat „Erre is emlékezem” c. pályázatára évek óta érkeznek paraszti önéletrajzok. Szerzőik írásaiból fóltárul ennek a régen polgárosodó szőlő- termelő helységnek a 20. századi története úgy, ahogyan azt egy-egy keceli polgár megélte. A népköltészet újabb, írásos műfajának is tekinthetjük ezeket a munkákat, mert a legjobbakban az élő beszéd melegét érezzük, a szerkesztés népmeséi módját és a magyar észjárás képszerűségét. Későbbi korok történészei, szociológusai, néprajzosai, nyelvészei számára hallatlanul gazdag forrásgyűjtemény áll össze a pályaművekből. Ezek közül is kiemelkednek a 74 éves Németh Mihály írásai. O már több száz oldalas én-regényével arra is kísérletet tett, hogy irodalmi színvonalra emelje a tényszerű önéletrajz műfaját. Most ismét önéletrajzi ihletésű elbeszélésével jelentkezett, s ebben is egyik szereplőjének szavaival mondja el a történetet. Németh Mihályt pályázó társaival együtt az a vágy fűti, hogy tanúságot tegyen életéről, s figyelmeztesse a fiatalokat a tanulságokra. Az „Ila néni” c. elbeszélés címszereplője nagyanyja. Az ő nyugtalan álmát írja le a novella elején, majd az öregasszony ébredése utáni sok-sok apró tennivalóit. Németh Mihály a keceli tájnyelven ír. A zárt e-ket é-vel, a hosszú a-kat a-val jelzi, sok helyen í-zik, máshol ő-zik. Kéziratának átmásolásakor igyekeztünk ezeket a sajátosságokat megőrizni, s egyébként is az eredeti szövegen csak minimális változásokat eszközöltünk. Az elbeszélésben egy keceli tanyába befogadják 1947-ben a kitelepítés elől odamenekülő sváb családot. Hogy kik a befogadók, arról a pályamunka elején bővebben olvashatunk. Németh Mihály nagyapja Filus Ferenc 1935-ben feleségével együtt a csábori tanyáról beköltözött öregségére a faluba, Kecelre. Felesége, Ila néni, virágkertészettel egészítette ki jövedelmüket. „Nagyanyámék szülei Császártöltésről jöttek még a múlt században Kecelre - írja Németh Mihály. Az apját Koch Jánosnak hívták, de nekünk kecelieknek a Koch név nem jó hangzású volt. Sokkal jobb volt azt mondani: Kók. Pedig az utcaajtó fölötti kis üvegablakon ma is úgy olvasható: Filus Ferenc - Koch Ilona. A császártöltési rokonok is elmaradoztak. A családfők elhaltak. Mindkét helyen lányutódok maradtak, azok férhő mentek, és lassan megszűnt a rokonság. Má csak a Kürschner Boldizsárék szokták az őszi vásár alkalmával fölkeresni nagyapámékat. Kirschnernek a felesége a Berger Verona volt a nagymamámmal rokon. Ilyenkor megkínálták Veronákat étellel, itallal, kicsit elbeszélgettek, és utána egy vagy két évre elköszöntek egymástól. Nagyanyám már nem tudott a rokonokkal németül beszélni. Az ő szülei nem szorgalmazták a német nyelvet. Gyerekkorában magyar gyerekekkel járt négy télen iskolába, ezért csak pár német szó maradt meg az emlékezetében.” 66
