Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 8. szám - Szekér Endre: Buda Ferenc csöndországa (A Falak könyve verseiről)

ga „ellenségeit”, „akár egy tolvajt”. Az önarcképhez a „bűnöző”, a „sittes vagány” hamis rendőri megítélését fűzi. Kiszolgáltatott rab, akinek a smasszerek előtt hajbókolnia kell. Keserű megállapításait gúnyos, ironikus hangon folytatja („akár a bődü- lő bivalyseregnek / lába előtt hajlong a gyenge fű.”), más betűtípussal emeli ki a „büntetett előéletű” voltát, mint a hajdani eposzok állandó jelzőjét.

AZ EMBER OLYKOR kezdetű verssel folytatódik a versciklus, melyben a környezetből kiemelkedő, álmodozó, vágyakozó rabról készít arcképet. A magányos rab tekintete a „falba” ütközik, vágy égeti, bánatos lesz. Vallomása objektív lesz, a vágyakozó rabot harmadik személyben, kívülről mutatja be. A képzelet fájdalmas filmszalagjáról beszél, az emlékezés szomorú pillanatait idézi. Ha a „falon túlról” gerlebúgást hall, ha fény vetődik az ablakra, akkor újra meg újra életének szabadon töltött percei jutnak eszébe. Megáll. Cigarettázik. Emlékezik. Egy-egy jelző szépet takar: „tűnt öröm”, „kéklő füst”. Máskor meg a szavak élén elhelyezett „k” hangok kopognak keményen („kell”, „könny nélkül”, „keményen”, „kurta csikkel”). — AZ ABLAKON kezdetű verse is a bezártság érzéséről vall. A falak könyve ez, a falak között él, a falakkal fordul szembe. A füst sem tud kiszállni az ablakon, ott marad a falak között. A kinti szép világ a szabadsággal és a benti kemény világ a rabsággal válik eggyé. Ezt egy szép képpel érzékelteti: „ott kinn az ég vert kékszínű ezüstben, / itt kámzsa leng a kínos éjjelen.” Fájó sóhajok jáiják át, szinte hurkot vetnek rá. A börtön kemény világához tartozik a pad, a fekhely, mely mindig keményebb lesz, mintha szálkákkal szúrná és vasakkal nyomná a derekát. — KINN A VASÚTON szavakkal kezdődik a következő, cím nélküli börtönvers. Az álmatlansággal küszködő rab vallomása ez — első személyben. O figyel a kinti „gőzmozdonysikoltásra”, ő veszi észre a tolató tehervonatot. Éjjel az egyik társa álmában beszél, a másik jajgat, horkol. Álmatlanságában minden neszre figyel. „Göcsörtös gondok” űzik el álmait. Hajnalodik, az eljövő szabadságban bízik: „Tudom: nem fog a kulcslyukon bejönni / szabadságom, sem a küszöb alatt.”

„A FAL FEHÉRJÉN szétnyomott poloska, / barnára száradt potrohán a vér”, - így kezdi versét. A költő nem az impresszionisták „színein” mereng el, hanem — mintha verses börtönszociográfiát írna realista eszközökkel, mutatja be szűkebb környezetét. Ez a vers „bevezetése”, a fal „fehér”, a szétnyomott poloska vére „piros” volt, most már „barna” lett. Ezek a „színek”. Ezután következik újra a költői helyzetrajz: csöppnyi reményével, üres gyomrával, „teli” szívével, a nehezen múló idővel. („Óráink súlya megnő százszorosra”) Falak között élve sohasem felejtheti rab-voltát: „Rág a rabság, mint a fene”. Kiszolgáltatott: „tűrnöm kell, hogy arcomat megüssék”. Ez a vers nem „életkép” - az irodalomelmélet hagyományos megállapítása szerint. „Életkép”, mint az élet jellegzetes pillanatképe, jellegzetes alakokkal stb. Életkép ez drámai elemekkel? Fokozódik a költőben a feszültség: „mi történnék, ha mindezt visszaadnám?” Nyugtatja önmagát, visszaszorítja indulatát, elodázza a bosszút, és feloldást érdekes megszemélyesítéssel fejezi ki: „És zsebregyűröm sápadt öklömet.” - „KERESNI MINDIG túl sovány dolog”, - kezdi újabb börtönversét. Sorsának alakulását vizsgálja, jogi kifejezések kerülnek versébe: „vádol”, „felperes”, „fogoly”, „törvény”, „vádirat”. Azon tűnődik, hogy a börtönben a szónak más értelme van: védi önmagát, visszafojt valamit, ki-nem-mondott szavakra gondol, az igazságot nem mondhatja ki. „Tehetség, elme, agyvelő, ideg/ne rezdüljön, ne szóljon, ne teremjen.” József Attila bízott a törvényben, azt érezte igazi, tiszta beszédnek. Buda Ferenc másképpen ismerte meg a „törvényt”, csalódnia kellett a paragrafusokban, hisz versének szavai „törvénybe” ütköztek. Falak veszik körül, „alul, felül és négyoldalt”. Versei is másképp hangzanak: „tengő versem csak vézna vádirat.” — „ALIG PIHENT” szavakkal kezdődik a következő börtön-vers, melyben keserű számadást készít. Tűrnie kell a „fémnehéz időt”. „Szárnyas” szavainak útját állják az őt körül60