Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 8. szám - Pomogáts Béla: Nemzet és polgárosodás (Utat tévesztettünk megint?)
Pomogáts Béla Nemzet és polgárosodás- Utat tévesztettünk megint? - Konzervatív hagyományok? A. X legutóbbi országgyűlési választások után értetlenség és csalódottság viharzik át azokon a politikai mozgalmakon, az értelmiségnek azokon a csoportjain, amelyek az elmúlt négy esztendőben, pontosabban, az elmúlt évtizedekben ó'szinte hittel és elkötelezettséggel képviselték a nemzeti értékeket és érdekeket. Most nem azokról az újságírókról, televíziósokról, közgazdászokról, nem a hatalomba került új politikai elitnek arról a tekintélyes hányadáról beszélek, akik egyszerűen karriervágyuk, hatalmi aspirációik vagy opportunizmusuk következtében csatlakoztak a konzervatív táborhoz, hanem azokról, akik valóban meggyőződéssel emelték magasra a keresztény-nemzeti lobogót. A karrieristák majd idővel odaállnak az új zászlók alá, a csalódottság és a harag igazán az őszinte hittel fellépők osztályrésze lesz. Valóban, sokan meglepődtek, éspedig nemcsak nálunk, hanem még korábbam Litvániában, Lengyelországban és a keleti német tartományokban azon, hogy a négy évtizedes kommunista diktatúra bukásával éppen azok a stratégiák szenvednek vereséget, amelyek a legkövetkezetesebben léptek fel az 1945 után berendezkedett kommunista hatalom ellen. Ez a hatalom ugyanis nyilvánvalóan és folyamatosan megsértette a közép-európai nemzetek (és közülük is leginkább a lengyelek, a magyarok és a baltiak) nemzeti érdekeit és érzelmeit. A kommunizmust elutasító ideológiai-politikai stratégiák a szovjet nagyhatalmi teijeszkedésnek alárendelt internacionalista doktrínával és politikai gyakorlattal szemben a nemzeti szolidaritás, a nemzeti identitás és a nemzeti kultúra szinte általánosan elfogadott elveit és értékeit állították, és éppen azt a természetes történelmi közösséget, tudniillik a nemzetet kívánták új élettel megtölteni, amelynek lerombolására (lásd a balti népeket) vagy szellemi megtörésére (lásd a legtöbb közép-európai nemzetet) a moszkvai sugallatokat szolgai módon követő kommunista rendszerek törekedtek. Most mégis teret veszítettek a nemzeti szolidaritást, identitást és kultúrát képviselő stratégiák. Mindennek nem lehet puszta magyarázata a gazdasági hanyatlás, a szociális feszültségek és a napvilágra került korrupciós ügyek. Még valami másnak is kellett a háttérben húzódnia. Alighanem arról lehet szó, hogy a rendszerváltozás után hatalomra került új politikai elit nem képviselte megfelelően, azaz korszerű módon és minden tekintetben hitelt érdemlően az érvényesíteni kívánt nemzeti stratégiát. Pontosabban, nem olyan nemzeti stratégiát dolgozott ki és próbált valóra váltani, amely elnyerhette volna a társadalom túlnyomó többségének támogatását, és meggyőzte volna ezt a többséget arról, hogy a nemzeti stratégia ér33
