Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Fodor András: Józan reggel (Domokos Mátyás sorozata. Beszélgetőtárs: Fodor András)
Kedves Barátom, köszönöm figyelmedet. Most olvastam végig másodszor könyvedet. Tele vagyok az átvett élménnyel. De a legfontosabb érzés: vigasz tölt el. Az érzem, folyik tovább, aminek mi is része voltunk. Szívből kívánom, hogy több örömet találj benne, több sikert érj el, mint mi. Szeretettel köszönt, Illyés Gyula Budapest, 1958. december 27. DM: - Utána pedig megszólalt a „hat. eng.” kritika, a hivatalosság hangja; meglepetésre Kéry László az Elet és Irodalom-ban, majd késó'bb Héra Zoltán a Népsza- badság-ban. Te hogyan találkoztál ezzel a hírhedtté vált Kéry-kritikával? A lapban láttad először, vagy korábban is hallottál már valamit harangozni róla? FA: - Nagyon nagy híre volt! Én nem is értem meg még egyszer pályámon, hogy ekkora aggodalom, együttérzés, háborgás kísérte valamely rólam írt kritika útját a sajtóig! Mert Kéry bizonytalan volt, a kéziratát mutogatta. Amikor ő először szólt nekem, hogy megkapta ezt a könyvet kritikára, és gratulál már előre, bohó módon azt hittem, hogy én nagyon jól járok vele, hiszen ő dolgoztatott engem a Burns-kö- tetben, fordíttatott velem, és volt Eötvös-kollégistaként is szolidárisnak éreztem... Hát nem az lett belőle, hanem éppen az ellenkezője. Január végére Kéry elkészült s a Belvárosi Kávéházban elolvastatta velem a kritika kéziratát... DM: —... ott ült melletted ő is?!... FA: - Hogyne, persze! Meghívott. Szabadkozott, hogy egy évtized óta nem írt magyar irodalmi műről; ezért ilyen aggályos. Különben a cikk egy kicsit hosszú lett, és olyan írás, amit talán nem árt, ha már előzőleg megnézek. Hét oldal volt, és amikor letettem, csak annyit mondtam, hogy talán ne siess ennek a megjelentetésével, mert éppen állásba szeretnék menni... Józan reggel. Fodor András versei Részletek Kéry László kritikájából. Elet és Irodalom 1959. II. 6. A mostani kötet a mindig is komolyan vett hivatástudat megszilárdulásának, a költő szemlélet bizonyosfajta elmélyülésének, a kifejezőkészség érlelődésének örvendetes jeleivel teljes — ugyanakkor eszmei, világnézeti, tájékozódásbeli bizonytalanságról és megtorpanásról is beszél. Ez az elakadás nem pusztán egyéni ügy, hanem íróink-költőink, sőt értelmiségünk egész csoportjának - ha nem táborának - közös fogyatékossága volt az elmúlt években. Fodor András ezekben a „forradalmi” versekben ugyanazt a síkos utat járja, noha viszonylag mérsékelt léptekkel, mint kortársai, pályatársai közül oly sokan. El is csúszik rajta menthetetlenül. A versek szuggesztív ereje olyan helyzetet vetít elénk, amely a tűrhetetlen jelennel a mindent ígérőjövőt, a zord és ellenséges valósággal a forradalmi felszabadulást vagy helyenként a gyermeki idillt állítja szembe. Sehol egyetlen határozott utalás arra, hogy hazánk és a szomszédos országok népe átesett már századunk nagy forradalmán, s évszázados, évezredes intézmények romjain építi az új, szocialista világot. — ... egy emlékező vers a költő egyetemi, Eötvös-kollégiumi éveit idézi föl, a negyvenes évek végét. 90
