Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 7. szám - Fodor András: Józan reggel (Domokos Mátyás sorozata. Beszélgetőtárs: Fodor András)
DM: — Mintha ezt a célzást megérezték volna a Magvetőben is, mert végül is nem ezzel a címmel jelent meg a könyved. FA: - Ez már a kötet Magvetőbeli történetéhez tartozik. Csanádi Imre, aki az előző könyvemnek is a szerkesztője volt, még ez alatt a cím alatt, nagyon gyorsan, április 8-án leadta ajelentést... DM: - Hadd vessem itt közbe: a kilencvenes évek irodalmárai talán nem is tudják, nem is tudhatják, hogy akkoriban, jó harminc esztendővel ezelőtt a könyvek átfutási ideje jóval rövidebb volt, ha egyáltalán megjelenhettek persze. Emlékszem arra, mint volt kiadó szerkesztő, hogy a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztősége általában féléves tervek alapján dolgozott, negyedéves bontásban. Ugyanebben az időben a Józan reggel, amely egy karcsú kis kötet, két éven át vánszorgott, araszolgatott szinte a Magvető szerkesztőségében. Jó és fontos volna, ha elmondanád: mi történt és mi nem történt a kéziratod körül a Magvetőben? FA: - A huzavona oka ugyancsak 1956: a neki szentelt harmadik versciklus, amelyiknek a versei egyre veszedelmesebbé válnak az ott araszolás közben. Idegesen bele-belenéz a kiadásért felelős igazgató, Béládi Miklós, és fél, elkezd félni. Egyik kiadványukat, Mészöly Miklós Sötét jelek című novelláskötetét például nagyon megtámadták éppen akkoriban. Mi lesz, hogyha ezt a könyvet kapja körme közé a kritika? DM: — Valóban sok éles támadás érte akkoriban a Magvető szerkesztőségét. FA: - Én arra emlékszem, hogy egy alkalommal Béládi benyit Csanádi Imre szobájába, és úgy elköszönőben mondja, hogy... hát, nem lehetne ezt a könyvet mégis... ? De ez már egy évvel később, 1958 januáijában van. Negyedévvel ezt követően megint előveszik a könyvet, tehát fektették közben; átadják egy másik lektornak, Molnár Gézának, aki talán Csanádinál politikusabb szerkesztőnek számít, és vele együtt még gondolkodnak rajta ismét negyedévig. Akkor már kiderül, hogy nem maradhat a címe se „Konok idő”, mert ebben kifejezetten a társadalom forradalom utáni sóvárgása rejlik. Végül, valamikor 58 nyarán kiderült, hogy a párttitkár kívánságára külön meg kell beszélni a könyv sorsát. Tanácskozást kell összehívni, hogy kiadhatjuk vagy nem adhatjuk ki; közben az egyik legveszélyesebb vers, Az ördöggyőzelme például csak úgy ússza meg a proskribálást, hogy aláírtam, méghozzá Fülep Lajos tanácsára (ő mondta, hogy írjam oda) alcímként franciául Stravinsky - L’ Histoire du Soldat. DM: — Kik látták még, a lektorokon kívül, kéziratban az anyagot, a Józan reggel verseit? S hogyan vélekedtek róluk? FA: - Rögtön a megírása után, tehát éppen március idusán, elsőként Lator László látta a friss verseket, és nagyon lelkesedett értük. O közismerten tartózkodó, úgyhogy megnyugtatott az ő szokatlan izgalma, hogy érdemes volt a ciklust megcsinálni. A következő meglepő dolog az volt, hogy Németh László vidékről, Sajkodról feljövet fölhívott telefonon, hogy hallja, írtam egypár verset, szeretné látni őket! Képes volt feljönni hozzám, és felolvasni és kommentálni egyenként és nagyon jóleső dolgokat mondott; nevezetesen azt, hogy nagy dolog ám egy ilyen fordulat, egy ilyen történelmi esemény tanújának lenni. Maga az erő látványa, a magunkba mentett remény tudata. Valamivel később Fülep is kérte, olvasta és melegen méltányolta ezeket a verseket. DM: - Végre megjelent a könyv: hajói emlékszem, 1958 legvégén. S akkor következett a visszhang. Először a pályatársi. FA: - Egy rádiós „előhang” volt az első: Csukás István valamilyen ajánló műsorban szólt róla, nagyon barátságosan. És a másik pályatárs pedig, aki addig nem szokott nekem írni: Illyés Gyula. 89
