Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Veress Dániel: Erdély soha nem volt Csomorkány (Emléktöredékek Illés Endréről - Illés Endre hat levele)
4 Kedves Dani! Sajnálom, hogy jóformán mindegyik levelemet erőteljesen félreérted. Például Németh Lászlóval akarsz összebékíteni. írásaimból nem vetted még észre: barátaim és kortársaim közül talán őt szeretem legjobban. Szeretem és becsülöm, legalább három évtizede. Persze, kevésbé szeretem a tanítványait, akik gyakran elég hangosak és olcsók, s még gyakrabban jelszavakká szegényítik és torzítják Németh László életművét. Lacit egyszerre kell védeni az ellenségei és a tanítványai ellenében. Pontosan erről írtam egy régi cikkemben („Személyeskedők és pökhendiek”) - a Magyar Csillag-ban jelent meg 1940 táján. Es a szeretetem nem üres s könnyű szó. Azt hiszem, nem tudod: nehéz években én biztattam s adtam módot a félbenhagyott „Iszony” befejezésére s megjelentetésére. A regényt hármunknak; Móricznak, Illyésnek s nekem dedikálta. A könyvből elhagytam a dedikációt, de a kéziratát ma is szeretettel őrzöm, s csak azért hagytam el, mert szerepelni csak az írásaimmal akarok. Mi a véleményem az Iszonyról? Ami a Galileiről. Remeklés. Több, mint az Égető Eszter? Ezt már nem tudom... Az Égető Eszter - bizonyos értelemben - a „csomorkányizmus” kivégzése. Az Anna Karenina lefordítása is az én ötletem volt, s az ötlethez szerződést is tudtam mellékelni. Az „Eszelősök”-nek már kiszedték az első húsz ívét a Révai Könyvkiadónál, melynek akkor vezetője voltam, (1949-ben), amikor egy téves irodalompolitika egyszerre bénította meg az ő írói és az én kiadói munkámat; s a regény, a mai „Égető Eszter”, csak hét év múlva jelenhetett meg. S milyen erőfeszítések fűződnek színdarabjainak négy kötetéhez, 1957-ben és 1959-ben! Az ilyen siker és öröm teszi elviselhetővé a nehéz s elég izgalmas kiadói létezést. Mindezt azért írom ilyen hosszan, mert ő sokkal-sokkal hosszabban írta meg hozzám intézett nyílt levelében, - ezt a levelet, úgy látom, nem olvastad. Ha valakinek joga van ahhoz, hogy N. L. egy-egy tételét vagy tanulmányát néha ne fogadja el, - én vagyok az. A „Magyar Műhely” (a tanulmány, s nem a kötet!) nem tetszett. Ezt nagyon nyíltan, s legelőször természetesen neki írtam meg - Aszófőre. Több levelet is váltottunk erről a témáról. De ismétlem: más az eredeti tanulmány, s megint más az, amit a tanítványok kiolvashatnak belőle. Leveleid különben igen hasznosak voltak; meggyőztek, hogy minden bírálat (bármilyen közös múlt s munka előzte meg), félelmetesen félreérthető. *** Hogyan állsz a terveiddel? Sikerült már egyiket vagy másikat megvalósítanod? írj az írásaidról! *** Örülök, hogy hallottad a Zsarolót, s tetszett is. S örülök, hogy nem hallottad a Vörös és feketét, - rossz közvetítés volt, a kevés színpadi mikrofon eltorzította a beszédhangot. Olvastad a kritikáit? Szitává lőttek. Nagyszerű előadás volt, s komoly, nagy siker. Eddig „táblás” házak. Hogy a kritikusoknak nem tetszett - érthető. A személyem nem tetszett nekik. Fontosabb, hogy például Gyergyai Albertnak tetszett, s meg is írta. A színészeknek tetszett. S a közönségnek is tetszik. Néhány írónak is. (Hogy mi lesz az én véleményem egy-két év múlva: még nem tudom.) Galilei? 48
