Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Veress Dániel: Erdély soha nem volt Csomorkány (Emléktöredékek Illés Endréről - Illés Endre hat levele)
A Krétrajzokban olvashattad: Németh László darabját remekműnek tartom. Brechté nem az. A kettő magját könnyű meghatározni. A különbözésükről hosszabban kellene írni. Brecht természetesen nem intézhető el néhány rövid mondatban. A Színház azonban (az intézmény) - úgy hiszem - hamarosan átlép rajta. Amit Brecht csinál - s ez megint csak egyéni véleményem - velejében nem színház. Erőlködés, erőfeszítés, széthullás - hit kell hozzá; de ő maga nem ad hitet. S a darabjai sem. Persze, mindig akad néhány kitűnő jelenet; s utána a kártyavár összeomlik. Egy-két évtized, s kiderül: kinek van igaza. *** Közéleti szereplésemről írsz. Ilyesmi nincs. Ezt megint csak a távolság láttatja, s természetesen tévesen. Az írószövetség előkészítő ülésein eddig nem is vettem részt, mert más dolgok kötöttek le. Sok munkám és gondom volt a kiadó idei klasszikus kiadványaival (a teljes Juhász Gy. -kötet, a Babits-válogatás, az új Móricz-kötetek stb). Még több időt nyelt el a kiadó klasszikus kiadványainak ötéves terve, s a terv elfogadtatása. Saját dolgaim is foglalkoztatnak. A nagy prózai antológiáról - úgy emlékszem - már írtam neked. Annyira belemerültem ebbe a gyönyörű játékba, hogy elhatároztam újrarendezését. Eddig egyetlen óriási ív volt az egész: a krónikáktól az 1944-es halottakig, Radnótiig és Gellériig. (Milyen gyönyörűség és öröm volt átolvasni, újraolvasni a teljes magyar szépprózai irodalomnak legalább a kétharmadát!) Az Irodalomtörténeti Intézet három osztály- vezetője olvasta a tervezetet: Klaniczay, Szauder, Szabolcsi - hárman a három nagy korszakot. Szaklektori véleményük körülbelül a legelismerőbb kritika, amit eddig rólam írtak. Most mégis műfajokra bontom az egészet: külön a krónikák, a levelek, a történetírók stb. - magamnak csak a novellát tartanám meg, s talán az emlékírókat. Darabot is szeretnék (s készülök) írni. A házasság mai tartalmáról. Szabad déle- lőttjeimen a törvényszéken ülök, s válóperek tárgyalását hallgatom. Talán mégis az emberi kapcsolatok s maga az ember a legizgalmasabb élmény. S ezenkívül nagyon fáradt is vagyok. Hirtelen elhatározással már júniusban szabadságra mentem, s most (egy hét óta) az egyik budai hegyen süttetem magam a nappal, s egyelőre nem gondolok semmire. A Magvető meg akarja jelentetni régi darabjaimat, s természetesen az újakat is. Magammal hoztam őket - el kell olvasnom mindegyiket, hogy megjelentethetők-e? Ennyit magamról. *** Befejezésül még valamiről. Azt írod: nem sikerült meggyőznöm téged. Nem is tudom, mire mondod ezt. Mert nem is akartalak - se téged, se mást - meggyőzni semmiről. A véleményemet mondtam el; széljegyzeteket, egy-egy gondolatot, a leghanyagabb műfajban: a levélben. A praktikus eredmény: a meggyőzés - soha nem érdekelt. Ha jól emlékszem, a félreértések két mag körül kristályosodtak: mohó érdeklődésednek azt kívántam, bárcsak a nagyvárosban élhetnél, hogy még többhöz hozzájuthass; s mikor Bolyai-drámádról írtál, óvtalak, hogy ne engedj a kellék s jelmez magyarságnak. Az utóbbihoz hozzáfűztem: más Németh László elmélete, s más a gyakorlata. A gyakorlat sokszor magasan az elmélet fölé emelkedik. Legelső sorban a drámáira A 49
