Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Veress Dániel: Erdély soha nem volt Csomorkány (Emléktöredékek Illés Endréről - Illés Endre hat levele)
gát, s hogy ettől az egyenességtől soha nem szabad eltérni. Még kevésbé szabad eltéríttetni magunkat. Pedig te most el akarsz téríteni... A „pallérozást” emlegeted. Meg a „kedves vidéki sutaságot”. És más hasonlókat. A valóság ez: 1. Leveleidből is éreztem, s amikor itt jártál, még jobban megéreztem: életre-halál- ra összekötötted magad az írással s az irodalommal. Ez, és csak ez a felismerés íratta le velem tavalyi levelemben: kár, hogy nem élhetsz Pesten, itt még teltebben kortyolhatnád, ami érdekel s izgat. És nem kéne - Berzsenyi módján - egy-egy levélre, baráti szóra hosszan-hosszan várnod, nem kéne - mint Berzsenyinek - annyi árnyalakkal magányban csatáznod. 2. Erre te paprikásán felugrottál: minden pesti embert - kissé érthetetlenül és alka- lomszerűtlenül - locsogó presszó-tölteléknek neveztél, s általában a peleskei nótárius fölényes és megbántott stílusában nyilatkoztál a városi, illetve fővárosi életről. 3. Mire én elmondtam neked: akadnak Pesten emberek - írók is -, akik nem presszó törzsvendégek, még ha olykor betérnek is egy-egy étterembe vagy presszóba és szeretik a feketét; s általában a főváros egészségesebb fejlődési lehetőséget biztosít a fiatal íróknak, mert írás közben vagy előtt felmerülő kételyeiket egy-egy baráti beszélgetéssel vagy vitával esetleg feloldhatják; valóban ösztönző megbízásokat kaphatnak; s ol- vasni-tanulni is jobban, többet lehet itt. 4. Mire te úgy felelsz, mintha én a vidéket lenéztem volna, a vidéki életet sutának tartanám, stb. Minderről szó sincs. A vidéki életet én szépnek és tragikusnak, felszabadítónak és gúzsbakötőnek, kívánatosnak és fullasztónak tartom. Sajnos: veszélyesnek is. Berzsenyi húsz évét dobta ki az ablakon, mert vidéken élt. Azt a második húsz évet, mely talán még teltebb, izgalmasabb verseket érlelhetett volna, ha a magányos, mindenkitől elvágott férfi nem fullad meg kétségeiben. Erről van szó, s nem másról. *•** • Másik vitánk: más vágány. Előző levelem kiegészítéséül: a Bólyaiak nem népi mütyürkét adtak a magyarságnak s a világnak, hanem a mindenhol érvényes ábszolutumot: Ez a lényeg! És Apáczai-Csere a nagyvilág igazi tudását, ismereteit, eszméletét adta át a magyarságnak. Ezt se felejtsék el soha Csomorkányban. De az erdélyi történelem éppen arról vall: hogy Erdély soha nem volt Csomorkány. Különben őszintén elszomorít, hogy Németh László nemcsak tucatszám fordítja a derék és teljesen jelentéktelen történelem tanárnak, Jiraseknek regényeit, hanem most már (a Nagyvilág-cikkében) Kemény, Mikszáth, Móricz fólé is helyezi J. -t. Ezek a magyarság-szakértők kiválóan értenek ahhoz, hogy valóban megsértsék a magyarságot. Olvastad a Kortárs áprilisi számában a szerkesztőségi cikket1 Többé-kevésbé egyetértek azzal, amit Németh Lászlóról ír: világéletében óvakodott attól, hogy idegenből, sebtiben átvett elméleteit saját kitűnő szépprózai műveiben megvalósítsa. Ezt ráhagyja az acsargó hivatalsegédekre: Kodolányira, Fájára, Veresre. Ilyen nyílt levél után várom a te nyílt leveledet. S örülök, hogy most nem késtem hónapokig a válasszal. Mindhármatokat nagy szeretettel ölel Endre 47
