Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 6. szám - „Ugye, ír újra?” (Domahidy András és Katona Piroska levelezése)
dom a magyarázatot a nyársra is, pástra is, annál is inkább, mert írónak szabadsága van a nyelvi újításokra. Az Úri muri színdarab változatát éppen játsszák a kecskeméti színházban. Elmentem hát megnézni, hadd halljam a fórgeteges nótát. Csak az első felvonás volt az élvezhető, a továbbiak sem úrinak, sem murinak nem voltak mondhatók, és a Kondor Sándor bácsi nótái helyett egész másokat gajdoltak. Nekem egyébként regényben is a Kivilágos kivirradtig jobban tetszik az Úri murinál. Hozzá tud jutni magyar könyvekhez, régiekhez és itthon megjelenő újakhoz? Ha már Móriczon barátkoztunk ösz- sze, elküldöm az ő Magvető-jét „A magyar irodalom élő könyvét”, amely a centenáriumra újra megjelent. Ebben az olcsó kis könyvecskében valóban benne van a magyar irodalom sűrített lényege. Fogadja barátságom jeléül! Most még megírom, regényein kívül még milyen adataim vannak Magáról. Még Asconában, miközben az Árnyak és asszonyokat olvastam, Magda elővette Cs. Szabó Petőfi család c. füzetét, s abban - meglepetésünkre - a Domahidy név is előfordult: Ferencé, aki Franciaországban él, és alaposan ismerte Költőt. Csé „író öccseit, Andrást és Miklóst” kérdezte tőle. Itthon egyik barátnőmtől, aki IBUSZ idegenvezető, megtudtam, hogy a Költői vendégkönyvben 78-ban olvasta a D. A. nevet. Ez egybevág levelének adatával. A Széchényi Könyvtárban dolgozó unokahúgom nagyon kevés adatot tudott kibogarászni, inkább csak Miklós szerepel. Magáról csak annyi, hogy a 60-as években Olaszországban élt, és Rómában jelent meg a Vénasszonyok nyara. így hát mint legilletékesebbhez, Magához fordulok, írjon magáról, hadd tudjuk meg, amit szükségesnek tart közölni. Persze a magamfajta nyájas olvasókat minden érdekel, de nem akarunk túl kíváncsiak lenni. Az ifjabb nemzedék, akiknek a véleményét ígértem, még csak most kezd az olvasáshoz. Az egyetemi félévzárás után olyan remek hó volt, hogy előbb a Tátrába mentek sízni. Válaszát remélve és várva küldöm üdvözletem, Katona Piroska 1980. május 31. Kedves Piroska, ugye megengedi ezt a személyesebb megszólítást, de Maga már nem ismeretlen és még nem is tudja, mennyire nem az! Az Isten áldja meg a kedves nővérét, aki emlékezett édesanyja elbeszéléséből a nagyanyámra a De Gerandóból (Teleki Blanka, az utolsó húsz évben felfedezett garibaldista Teleki Sándor egyetlen lányára, aki nem Elemérhez, hanem nagyapámhoz, Domahidy Viktorhoz ment feleségül), ugye ez elég Magának is, hogy, mint jóbarátaim, Andrisnak szólítson engem? Mellesleg De Ge- rando Antonia, a Jókai regények franciára való fordítója szegény apám keresztanyja volt, azt már sajnos nem tudom, ő alapította-e a kolozsvári lányintézetet vagy valamelyik hugenotta elődje: a De Gereandok ugyanis a 17-ik században kerültek Erdélybe, a D’Aubin családdal, ez a név szerepel is az Árnyakban (D’Aubin Annát nagyanyám testvére, László vette el feleségül.) Említi Kölesét, a feleségem onnan való, ott is esküdtünk 1947-ben, csendben, hiszen akkor a vénasszonyok nyara is a végét élte. A Csénél szereplő (Petőfiék című kötet elején) Domahidy Ferenc apám öccse volt, hát persze, hogy sokat volt Költőn. 1978-ban látogattam el először Koltóra (remélem, megint eljutok), az ottani tanítónő gondolkodott, hogy könyvet ír a kastélyról és azokról, akik látogatták. A nagynénik Caracasból, Buenos Airesből, Melbournből átpasszolták az adatgyűjtést nekem, én szerkesztettem egy kérdőívet, ők megválaszolták, ehhez hozzáadtam a magam és apámtól hallott emlékeket és az egészet elküldtem Koltóra nekik. Hogy a könyvből lett-e valami, az bizony kérdés, de a kas36
