Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Veress Dániel: Erdély soha nem volt Csomorkány (Emléktöredékek Illés Endréről - Illés Endre hat levele)
része lett szellemi horizontomnak. Abban is része volt, hogy éveket töltöttem Kemény Zsigmond társaságában. A két könyvespolcos emlékkép közti negyedszázadban még történt köztünk egy és más, felidézésre nógató. 1960 tavaszáig tizenegy levelet kaptam Illés Endrétől. Ezek közül közlünk ötöt, a hatodikból egy részletet. A többi miről szólt? Mindenrendű irodalmi dolgokról és gondokról. Rendszeresen beszámolt saját munkájáról, biztatott, tanácsokat adott, itt-ott értelmezte saját írói szándékait is. Például a Hamisjátékosok-ról ezt írta: „Olyasfélét próbáltam megvalósítani itt is, mint a Krétarajzok ban. Ott néhány nagyobb tanulmány mellett ízelítőül válogattam egy-két nyúlfaroknyi kritikát is, inkább felvillanó, elmarasztaló ötleteket. A Hamisjátékosok ban pedig a novellák mellett meg akartam mutatni a műhely forgácsait is: azokat a terveket, amelyekből nem lett novella. Mert ez tollrajzaim műfaja: torzó, figurák, tájak, helyzetek, - egy ideig formálgattam őket, míg végre megértettem: nem lehetnek novellák.” Az Igaz Szó Móricz-szám összeállítására készült. Engem, noha a közlésről letiltottak, a szerkesztők együttgondolkodásra szólítottak fel. Eligazításért, tanácsért Illés Endréhez fordultam. Két levélben is ontotta az ötleteket, adatokat, Móricz-írások lelőhelyeit, címeket. Akkortájt három darabja volt műsoron, a Türelmetlen szeretők, a Vörös és fekete és a Trisztán. Szerette volna, ha valamelyik előadást megnézem, épp készültem Pestre. Darabonként gondosan felsorolta az előadási napokat. Kiutazásomat ismételten nem engedélyezték. Közben beteg volt, elég sokat betegeskedett, makacs influenza, homloküreg gyulladás, láz. „Betegségem alatt végre megismerkedtem Dürrenmattal. Elolvastam négy darabját, a regényét s összegyűjtött novelláit. Mulatságos író. Tehetséges is. Kár, hogy istene, mindene: az ötlet. Néha nagyon jó, néha kevésbé jó ötletek. Mindig csak: ötlet. De ez az absztrahálás végül is - egyhangú. Elolvastam Simone de Beauvoir új könyvét is, az önéletrajzát. Nagyon sok meglepő részlet. Még mindig újat mond a francia polgári világról. Néhány pillanatra felvillan a könyvben Hevesi András figurája is, akiről Illyés tévesen írta: „Beauvoir volt a halálos szerelme.” (Franciaországi jegyzetek.) Csakugyan találkoztak - több semmi. Én is így tudtam H. A. -tói. - Ha kedvem és időm engedi, írok majd valamilyen „krétarajz”-félét Hevesi Andrásról.” Megírta. Érdemes együtt elolvasni az Egy „dühöngő fiatal” a 30-as években-1 Cs. Szabó László írásával, A colmari katonasír-ral. Kitűnő példák arra, hogy miként válik az két író tolla alatt, egyiknél a novella-anyag esszévé, másiknál az esszé-anyag novellává. Hogy ez alatt a jó két év alatt hány levelet írtam, nem tudom. Arra sem emlékszem, hogy mit, miről. Viszont jól, még ma is túl jól emlékszem 1960. március 18-án keltezett levelének hatására, mely érzelmileg letaglózott. A fo szöveg így szólt: „Kedves Dani! Nagyon rossz érzés - udvariatlannak lenni. Amikor egy-egy levélre (sőt levelekre) időzavarban egyre halogatom a választ: nyomaszt és bánt - megint udvariatlan vagyok. Három, egymás sarkára lépő influenza felriasztott: komolyabban kell bánnom időmmel és erőmmel. Különböző „takarékossági” intézkedéseket kellett tennem; mondanom sem kell - nyomatékos orvosi kívánságra. 39
