Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Veress Dániel: Erdély soha nem volt Csomorkány (Emléktöredékek Illés Endréről - Illés Endre hat levele)
csen. Tamási Áronnal többször terveztünk egy székelyföldi utat, természetesen Farkaslaka beiktatásával, de ostoba, kegyetlen véletlenek miatt mindig el kellett halasztanunk a kettes utazást, sohasem jutottam el Farkaslakára. Nagy fájdalmam. És hogy az utóbbi években miért nem kerestem fel a halott jóbarát sírját? Csak azt felelhetem nagyon őszintén: ez is fájdalmas út lenné, ezért halogatom.” A halogatással maradt. A székelyföldi útból mindössze ennyi lett: jó másfél nap Háromszék megyében, amikor második itt bemutatott darabjára Sepsiszentgyörgy- re jött. Egy nap jutott a körbenézésre. Hazatérte után hosszú levelet írt. Távolság- tartó kimértségéhez mérten szokatlanul lelkendezőt. Csak pár sorát idézem: „Szép volt a szombati kirándulás Dálnokra, Kézdivásárhelyre, Zabolára, Kovásznára — különösen a dálnoki templom volt nagy élmény. A templom s a papja. A kedves feleség. A történelem suhogása...” Az idő szűkössége nem engedte, hogy Zágonba is bekukkantsunk. Azóta is, bele-beleolvasva képeskönyvébe, az Igézet-be, sokszor elgondolkoztat a sors furcsasága, mondhatnám, hogy fintora. Miután szó szerint az egész földgolyót bebarangolta, a Székelyföldből, melynek íróiról oly sokszor írt, ennyi jutott: „a történelem suhogása”. Hát igen, a históriai Transsylvania csakugyan nem volt Csomor- kány. Abban én is mindig otthonosabban éreztem magam, mint a sokszor színváltó valóságosban. A huszadik századiban. Illés Endre legközelebbi erdélyi barátja Tamási Áron volt. íróként is nagyra értékelte. Munkáiról — melyeknek kiadója is volt — többször, sokszor írt. Két szép tanulmányát én is közöltem a sepsiszentgyörgyi színház Tamási-műsorfüzeteiben. Igenám, de már a kezdetektől fogva tudta, hogy Tamási elbűvölő valóságidézése költészet, az átpoetizált valóság, az álom, a vágy és a szárnyas nyelv gyönyörű egyensúlya, mely áttöri magának a valóságnak maghéját is. írásaiban emlegette a kisebbségi sorsot, de mindez inkább a tehetség és mű korrelációjában foglalkoztatta. Az Ő gyökere más volt; noha egyik legszebb elbeszélésesszéjét, A tölgyerdőre épült város-1 Lőcséről írta, de felnőtt élete és életműve Budapesthez kötötte, a nagyvároshoz. Az volt az O világa és írói nyersanyaga. Am ott sem az egész. Egyik levelemben pontatlanul sarkítva azt írtam, hogy elbeszéléseiben nem érzem, hogy magyarokról szólnak. Nyilván azokról, horkant fel. Természetesen igaza volt, neki volt igaza, hiszen azt kellett volna írnom, hogy nékem idegen és távoli az általa bemutatott két háború közti világ és annak embertenyészete. A hűvösvölgyi villák, a gellérthegyi teraszok, a teniszpályás házak, a sokfiókos Mária Terézia-szekrényes lakások, a kaszinók, divatos éttermek, vezérigazgatói irodák világa. De idegenek, hol ellenszenvesek, hol taszítok egynémely hősei is, az édeskés illatú luxusból felbukkanó emberi silányság, romlottság, a repedéses jellemek és kapcsolatok, a komisz önzés, a gyávaság, a gondosan álcázott szerepjátszás, képmutatás, hazugság, tehát mindaz, amit kiváló írói eszközökkel leleplezett, ilymódon el is utasított. Ismerte, átvilágította és megvetette azt a világot. O egy másik Budapesten élt, egy intellektuális lehetőségekkel gazdag, szellemi nagyságokkal sűrű közegben. Ebbe hívott, Csomorkányból Csomorkány ellen. Később már felismerte és értékelte, hogy létezhet egy olyan vidék-kötődés is, mely több mint „kedves vidéki gőg”, alattomosan szellemi önfeladásra késztető. Miután közvetlen közelről megismerte életem valós kereteit, írta: „Jó volt nálatok. Örültem Sepsiszentgyörgynek. Elmúlt néhány nap, s még mindig élesen él bennem az arcéled, az íróasztalod, a könyvfalak. A szép, sok, komoly munkát éreztem körülötted, ennek a jelenléte mindig felpezsdít, ösztönöz. Az adósságaimra gondolok, s fogadkozom.” Nyolcvankét éves volt ekkor. Két emlékkép villan fel fogalmazás közben bennem. Párhuzamba hozható pillanatok a múló időből. Az, ahogy ketten állunk a könyvespolcok előtt. Az egyiken nála, az Ő otthonában. Nézegetem a tömött könyvsorokat, kötetek százait, ezreit, 37
