Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5. szám - Herceg János: Hegedűsök; Szomszédaink; Divertimentó; Bigámia; Tűzhely; Cigányok; (novellák)
- Hát azért mondom! - morogta megelégedve a harangozó, hogy ő ilyen erélyesen tud rendet teremteni, s azzal már ment is a plébános úr konyhájába, hogy kalapját borvirágos arcára borítva szundítson egyet.- Itt rontja megint nekem a levegó't, vén dög! - fakadt ki a pap-szakácsné, pedig megszokhatta volna húsz év alatt, hogy ez itt alussza ki a mámorát, két harangszó között a virágos díványon, amelyet egy istenfélő özvegy hagyott az eklézsiára, sok minden más egyébbel együtt, s mivel nem volt hova tenni, itt kapott helyet a konyhában. - Milyen hamar bejön a tisztelendő úr! De hát minek jött volna be a terebélyes asszonysághoz reszkető öreg fejével a plébános úr, amikor az efféle látogatás fényes nappal és vasárnap délelőtt, mikor különben is annyi dolga van, igazán nem volt szokása.- Mi az, itt mindenki alszik? - nézett erre körül a vándor a házak között, mintha az egész falu álomba merült volna ebben a békességes napfényben, úgyhogy az említett harangszó se tudta még egészen kibontani magát a fák lombjai közül, s a jácint átható illatával bujkált az ágak között egy darabig, míg a vénasszonyok fáradhatatlanul gajdoltak ebben a szagos reggelben. Vállas, erős fiatalember volt a vándor, akihez nem is illett volna, hogy megálljon levett kalappal egy-egy küszöb előtt, mint valami koldus, és rázendítsen siránkozva az ismerős szavakra:- Szegény öreg vándor vagyok, essen meg a szívük rajtam, mert se nem ettem, se nem ittam napok óta, lábamat meg feltörte a rögös út! Ez benyitott a leggazdagabbnak látszó házba, s úgy mondta keményen és határozottan, mint valami parancsolatot:- Osszák el a vagyonukat azokkal, akik segítettek megszerezni! Mert a szolgák és cselédek ezentúl szabadok! Egyformán emberek vagyunk! Csak egy helyen ugrott fel a gazda, miután letette bicskáját a megkezdett kocsonya mellé, s bajuszát szétkefélve felmordult:- Micsoda? Hát hogy mersz így beszélni? Piszok csavargó? Ki vagy te?- Senki, csak a békesség hírét hozom, és az igazság ítéletét. Üljön csak le, gazduram, reggelizzen nyugodtan, de amit mondtam, megmondtam. Azzal már ment is tovább, és mindenütt megismételte a szavait.- Békesség? - tűnődött el egy öreg kocsis az istálló mélyén erre a jelenésre, de mire felnézett a lovak csutakolásából, csak a homály vette körül megint, a vándor eltűnt a fényben. - Most ennek lenne igaza? Nehéz elhinni! Mert egy másik vándorra gondolt, egy ácslegényre, aki azt mondta az olajfák alatt: Könnyebb a tevének átbújni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a mennyek országába... És a szegény tovább szenvedett. És eközben mentek a lányok libegő járással, keményített, széles szoknyák ritmusával, hajukban pántlikával a főutcán, mire a kiskapukban állóknak utánuk kellett nézniük, olyan szépek voltak. Mint a soha el nem múló fiatalság, itt a fehérre meszelt házak között, melyeknek ablakaiban muskátli piroslott, mint régen, s ezért az említett fiatalasszony nemhiába cicázott az alvó urával, mert az egyszerre nagyot nyújtózott, és azt mondta az arcán szélesen elterülő mosollyal:- Olyan szépet álmodtam, de olyan szépet, hogy az nem is igaz!- Mit álmodtál, te betyár, te? Biztosan nem engem szerettél, ugye?- A, dehogynem! — nevetett az ember. — Hiszen tudod, hogy mindig téged szeretlek, még álmomban is. De ez most valami más volt. Messziről jöttem, mintha csak háborúból jöttem volna szabadon, pedig hát olyan régen volt a háború. De 10
