Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5. szám - Herceg János: Hegedűsök; Szomszédaink; Divertimentó; Bigámia; Tűzhely; Cigányok; (novellák)
- Nekem is van egy unokám — jegyeztem meg, becsempészve magamat a nagyapák népes táborába, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. - Csak az egyém már nagy fiú, egyetemi polgár.- Az én emberemnek is van még két fia - mondta az asszony mosolyogva, és elénk tett egy üveg vörös bort, amelynek a nyakán ott volt a pimpó fehérvirágos koszorúja. S töltött is mindjárt a poharakba. - Csak nem velem. De már azok is házasok pár esztendeje. Az egyik itt is volt tavaly látogatóba, hogy lássa, hol él az apja.- Múlik az idő - mondta Nagy Péter akkora lelki nyugalommal, hogy egy házat lehetett volna a szavaira építeni. - Ne felejtsük el, hogy már én is hatvannyolc éves vagyok! Én hallgattam, nem kérdeztem semmit, pedig nagyon szerettem volna beszélgetés közben valahogy rávezetni vendéglátómat a maga regényére. Már azért is, mert nálunk, polgári körökben, nem térnek ilyen egyszerűen napirendre a két feleség ténye fölött. De ilyesmire semmi szükség sem volt.- Hazajött az én emberem, szegény, Szibériából - mondta az asszony, s egy tányér pogácsát tett elénk. - De csak félig jött haza, tovább már nem jöhetett, egyelőre le volt zárva előtte a határ.- Gondoltam - folytatta az ember mosolyogva és a kockás abroszt gyűrögette, amelyet sebtében rádobott az asztalra asszony, amikor leültettek - egyszer egy sötét éccakán majd átszökök a határon. De az ellenőrzés nagyon szigorú volt. Nem mertem nekivágni az útnak. Ugye, itt volt ez a két kis családom, nem akartam árván hagyni őket.- Én is csak azért imádkoztam, hogy épségben hazakerüljön - szólt közbe az asszony. - Van, ahol van, de egyszer majdcsak hazakerül. Kis csend támadt körülöttünk a téma kényesebb részéhez érve.- Igyon — koccintotta poharát az enyémhez Nagy Péter. — Mert ebben nincs egy szem cukor sem! Kár, mondtam magamban, mert akkor nem lenne ilyen istentelenül savanyú. De az asszony máris folytatta a történetet:- Egy ember, ugye, nem lehet meg aszony nélkül. És ahol befogadták, ott meg hiányzott az ember a házból. így lett meg esztendőre az első gyerek. Mindezt ilyen egyszerűen tudomásul venni, mint a világ legtermészetesebb dolgát, talán csak itt tudják az emberek, földhöz kötve, s a természet törvényeihez igazodva, gondoltam magamban, s eszembe jutottak a hadifogoly-regények, melyeket már az első háború után megírtak. Csak hát nem ilyen magától értetődő közvetlenséggel, munka és kötelességérzet helyzetével igazolva a dolgot. A Rajna völgyében a francia fogoly, a magyar Alfóldön a „ruszki” érzelmes történetek része lett. Vagy itt is csak az elszállt évek s az öregség megbocsátása közömbösíti az egykori érzelmi fellángolást?- Szép, derék asszony volt, meg kell hagyni — mondta Nagy Péter felesége a másik asszonyra csendesen, és maga elé nézett. - Én csak fényképről ismertem, azóta meg is halt, de mondhatom, nagyon szép volt. Közben megittuk izgalmunkban a bicskanyitogató vinkót, akármilyen savanyú volt, úgyhogy már a másodikból töltött az ember. És talán a mámor tette, hogy mégis megszólalt belőlem a tapintatlan kérdés:- Egy pillanatig se gondolt rá, hogy ottmaradjon? 8
