Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 5. szám - Herceg János: Hegedűsök; Szomszédaink; Divertimentó; Bigámia; Tűzhely; Cigányok; (novellák)
Divertimento Falu A főút nemzetközi jelentőségű. S hetven százalékban itt bonyolódik le a forgalom az ország északi és nyugati része között. Itt vannak az üzletek, itt van a pék, s itt volna a mészárszék is, ha nem zárta volna be a gazdája a csekély érdeklődés miatt. A falu önellátó. Minden második házban mélyhűtő van és disznóhizlalda. A termelő ma gangosán jár, szemébe húzott sapkával a fején, mert kalapot már csak az öregek viselnek, s a szövetkezetben az asztalra csap, ha nem kapja meg mindjárt a pénzét. .Asztalra csap? Hát hol él maga? Nem tudja, hogy a szövetkezetben úgy le tudják piszkítani az embert, mint a taknyos gyereket? De igenis ma is. Ebben a világban! Engem is. Pedig még nem voltam tizennyolc éves, amikor jelentkeztem a Petőfi brigádba! Ennek a nyavalyás kis Rozinak még az apja is a porban játszott, ő meg most rám kiabál avval a kipirosított szájával: Mondtam már magának, akkor jöjjön a pénzért, ha értesítjük! Mit jár folyton a nyakamra?” A panaszos az enyhén szólva túlméretezett vendéglő ivójának söntéséhez támaszkodva áll, óriási ujjai közül kivöröslik a kis pohár kevert. Nyár van, hétköznap délelőtt, munkaidő, a fiatal kocsmárosné az ajtóval szemben ül, rózsákat hímez méregzöld levelekkel valami asztalkendőre. Néha a cigarettájáért nyúl és vastag felhőben fújja ki a füstöt. Szép magas fia szakállt növesztett, hosszú hajat, de olykor vasánap délután csizmát húz, rámásat, árvalányhajas kalapot ültet a feje búbjára, és beáll a tánccsoportba. „A horgosi csárda ki van festve...” Különben másodéves közgazdász. Mit szóljon mindehhez a városi ember, akinek gyenge pillanataiban ugyancsak könny szökik a szemébe, isten tudja, miért, ha ezt a táncot nézi. Napéjegyenlőség. Az átváltozás ellentomondásai. A csitri szövetkezeti lány is, aki négy évig járt Topolyán iskolába és el akarja felejteni, hogy a mamája cseléd volt. A kiszolgált harcos is, aki az idén már másodszor ad át hatvan darab bé- konsertést, s aki már egy hét múlva azzal áll az iroda kisablaka elé, hogy: mi lesz a pénzemmel? Csak isszátok a kávét meg vakarjátok az izéteket! Kinn a téren dömperek pihennek, olajtankok és néhány nyiszlett kis személy- gépkocsi. Ott van a másik kocsma. Ott zeneszekrény van, hangjának hatósugara a fél falut bezengi. Hej, di-di-di-di-hopp-hopp-hopp! És messze érződik a roston sült hús szaga. Ajtaján most lép ki kék csíkos trikójában a termetes sofőr, fogvájóval a szája sarkában, köldöke alatt kezdődő farmernadrágban, s lomhán száll a kabinjába. Végre egy kis összhang, mondja magában a városi ember, a pótkocsis, ponyvával letakart teherautóra és hatalmas vezetőjére nézve, aki egy lusta pillantással utolsó istenhozzádot int a falunak, mint Gulliver lilliputi népének. Adio maré! O most már meg sem áll a köztársaság székhelyéig. Itt volt régen, ezen a téren, az iskola, s a tantermek csendjébe olykor átszűrődött a tisztelendő úr kántálása: az Úr legyen veletek! A templom itt marad a vaskerítéses kertben, Mária tarkára festett s árván ácsorgó szobrával abból az 5
