Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Kabdebó Tamás: „33” (emlékezés)

szobába, majd megörökölte - használatra - a fiú bőrgyógyász nagybátyja Andrássy úti lakásának: felét.

1950 nyarán két remek dolog történt: sikerült egy Benczúr utcai építkezésnél annyi pénzt keresnie, melyből új öltönyt vásárolhatott magának (Guttmannál vette); ezt követőleg pedig az Akácfa utcában, Ilonka varrónőnél, újfazonú ingeket csináltatott magának. Bajai úszó, evező, tehát vízi háttérrel, két sport között választhatott volna. Bartók Ernő igyekezett az egypárevezős szkiff versenyszerű használatára megtanítani őt, de mivel, egy szerencsés konstelláció folytán, Rajki Béla úszókapitány is felfedezte mellúszótudását a sportuszodában, az ö istállójába állt be inkább. Mikor 1950 tavaszán megnyerte az 50 méteres újonc mellúszóbajnokságot, már az akkor éppen szabadon engedett apja is ott szurkolt a tribünön.

B. egyelőre béna kenyérkereső lett, rendőri felügyelet alatt álló favágó, aki Ady-li- geten lakott egy jó unokaöccse házában és tűzifát termelt az erdőből. Nagybaracska határzóna volt, Tito éppen láncos kutya, oda tehát nem mehetett, gyerekei jártak hozzá fel, évekig, Ady-ligetre.

A Madách utcai lakó, egyesületétől, az Előrétől, anyagi támogatást kapott, ebédjegyeket, majd elsőosztályú kalóriapénzt, ingyen vacsorákat és szerelést. Mivel a fiú nagynénje a templom egerénél csak egy garassal volt jobbmódú, s a házban zsíros kenyérnél, csak a fizetés napján volt egyéb, a fiú a hét napjaira beosztotta pesti és vidéki rokonait, hol itt evett, hol ott evett, „kiegészítést”, mivel az úszótréninggel együtt étvágya exponenciálisan nőtt.

A Reáltanoda utcai Eötvös József Gimnázium III., azaz volt hetedik osztályába iratkozott be, reál tagozatra, mert már a bajai államosított iskolában, egy évnek e- lőtte átlovagolt erre. A „vidéki fiút” érő csipkelődések már a második napon véget vetett. Hóna alá rakott, tettetett jókedvvel, két „bajaizó” népitáncost, megpörgette őket a levegőben és elhelyezte mindkettőt a katedra tetején. A respektus tehát megvolt, kivéve, válogatott vízipólós Dómján Pubinál, aki egy évvel később került ugyanabba az osztályba. Az érettségi évében az iskolacsapattal megnyerték a középiskolás vízipólóbajnokságot. (Erről írt cikket az akkor kezdő ifjú újságíró, Gömö- ri György, a Népsportban.) Pubi nemcsak három gólt dobott a döntő ötjéből, hanem utána beállt a kapuba és azt mondta: „Csak lábbal védek!” Nyolc méterről még így sem tudott neki gólt dobni, senki, beleértve a „bajai fiút”.

„K. T. = Káté”, mondotta Penzum, azaz Kovács tanár úr, akit kiebrudaltak az egyetemről, mert idealista filozófus volt, s megtanult hamaijában, 10 nyelve mellé, egy tizenegyediket, az oroszt. Megkedveltette sok tanítványával, ami a pedagógia csodája volt, a mélyenülő szovjetorosz utálat taván virágzó vízililiom. Ő tette fel a kérdést: „Tudja maga mi az a Káté?” „Katekizmus”, felelte a fiú. „Általánosabb értelemben pedig egy hitnek vagy ideológiának a summája.” A tizenhétéves fiú ettől kezdve úgy gondolt önmagára - helyesebben így nevezte magát, mint K T-t, azaz Kátét, vagyis önmaga summáját.

Kedvelte minden osztálytársát és minden tanálját szerette, Pályit, Göndöcsöt, Megyeri, Koczkásnét, a filozófus Kovácsot, Harmat testnevelő tanárt, a hantás Pilla Pistát és mindenek előtt és felett, a magyar tanítás mesterét - Balassa Lászlót. Hozzá fűződő tanítványi barátságát egyetemi évei során is fenntartotta és az elkövetkező évtizedekben egyre mélyítette. Ha a belőle kiserkenő írónak meg kellene je31