Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 4. szám - Gál Sándor: Szél (Két részlet egy versciklusból)

lám miként hullott porrá s üresedett semmivé hogy már a fájdalom se fájdalom csupán a csend s a hang közötti űr a valami utáni nincs s fölötte

a párák kiteljesedő árnyai mintha

denevérek csapongása lenne szél támad leheletnyi fuvallat s az éjszaka mélye a mozdulatlanságból fólérez valami

visszavetül a másik tájra

egy perc

vagy csak egy pillanat ami megérinti a lehetségest.

* * *

aki elfáradt aki távolodik aki a táj kinyílt szívét viszi magában a másik egészbe az ember-nem-látta horizont túloldalára a felderengő fényévek titkai felé-----akárha bazsarózsák vörösét élné az utolsó itt-valót s a mélységeket a legtisztább emberi tudást a halálról a nem-választható egyetlen bizonyosságról s annak fenségéről a valahai árnyék