Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 4. szám - Márton László: Az ígérgető (jelenet)
Angyalkézben harsona! LAMBERT: Vajon én vagyok hülye, Vagy kavargó szavaidnak Ép elmémben nincs helye? Vagy e tántorgó szavak, Míg az eszméletbejutnak, Olyan értelmet vajúdnak, Melytől látni kezd a vak, S teremtő lesz a teremtés? Vagy ez a rejtett jelentés Bölcs elmékben zengést kondit, Ostobákat megbolondít? LEÓ: Válasz helyett vegyük sorra, Hogy amíg a tengert futnád, Merre nézzen hajód orra. Egy: hogy ölesd meg Anasztázt; Ő a pápa, ha nem tudnád. Kettő: a császár előtt Szerepedet hamar tisztázd. Három: juttasd pápaságra Egy hívedet - LAMBERT: Nemde, téged? LEÓ: Nem lesz végem a te véged. - Négy: akaszd egy vastag ágra Mind Berengár, mind Adalbert Isten és ördög által vert Valamennyi rokonát, így, ha végbement együtt négy, Császárnak hűségesküt tégy, S kérd a lombard koronát. Közben akkor vagy ügyes, ha Minden esküt mindig megszegsz, És ha megtérsz, újra megszöksz. LAMBERT: Lássuk tehát, mily gyümölcsöt Készül hozni a rügyes fa. - De hol a két nevelő? LEÓ: Szegény fejükből azóta Már kiloccsant a velő. így az én tanítványom légy: Bontogasd a szárnyadat, Akárcsak légypapíron légy. LAMBERT: Hallod? Valaki üvöltött! Látod? Ott jön egy ladik! LEÓ: Valaki közeledik, Sőt, valakik közelednek, Kiknek neve dereng már — (.Fegyveresek jönnek.) FEGYVERESEK: Adalbert és Berengár! LEÓ: Meneküljünk! Szedd a lábad! BERENGÁR: Ez a vaskéz nem ereszt, Bár e két szem könnybe lábad. — Motozzátok jól meg ezt\ I. HARCOS: (súgva): Tudod, ki ez itt? Leó! Híres méregkeverő! Minden konyhába beó- Vakodik, és belerázza Egy-egy tálba gyilkos mérgét. II. HARCOS (súgva) De most egy szál vizes ingben Itt vacog a kezeinkben, S ez rá nézve leverő. Mindjárt lehántjuk a kérgét! I. HARCOS: (súgva) Meglásd, hogy kimagyarázza Magát a nagy vakmerő. ADALBERT: Azt mondják, hogy elszökött Fogságból egy szörnyű gaz MedveLEÓ: Én nem vagyok az! BERENGÁR: E fickó elég csökött. Annál délcegebb a másik! ADALBERT: Mézet eszik? Fára mászik? BERENGÁR: Itt kóborol a környéken. LAMBERT: Ez a beszéd szófia: Medve formájú szörny égen, földön nem mutatkozott. BERENGÁR: No és Spoleto fia? Ő sincs itt, az átkozott? ADALBERT: Mi csak azért hajkurásszuk a medvét, hogy mindeközben Lambertet is megvadásszuk. BERENGÁR: Vadász-szenvedélytől égek! LEÓ: Már nem vagytok ellenségek? ADALBERT: Közös balsorsra készültünk, S a börtönben kibékültünk. BERENGÁR: Újabban úgy nézünk rátok, Mint hűséges jóbarátok. ADALBERT: Arnulf császár azt akarta, Hogy barátom hű szemében yér legyen, sötéten alvadt; És az én fülemet olvadt Ólommal szerette volna Színültig tölteni meg - S őt ették meg a nyüvek! BERENGÁR: Aljassága kibeszélve Átlátszóbb volt, mint üveg, De megbűnhödött, mert élve Falták fel sötét nyüvek! ADALBERT: Nézegetjük: „Ej, te Arnulf! Nem süt a nap, mégis bámulsz? Mállik rólad a kéreg? 12
