Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Orosz László: A teljesebb megértésért. (Németh József naplója és emlékirata)
A teljesebb megértésért Németh József naplója és emlékirata Az 1898 és 1911 közötti naplóbejegyzések meg a háborús és fogságbeli élményeket (1914-21) fölelevenítő emlékezés szerzője Németh László édesapja. Alakja nem ismeretlen fia műveinek olvasói előtt. Közvetlen és áttételes jellemzéseket találhatnak róla: közvetleneket például a Magam helyett-ben, a Sajkódi esték című kötet A jó tanár-TÓ\ szóló írásában, áttételest a Télemakhosz-ban, az Irgalom-ban s még számos regényben és drámában. Az apaélménynek igen nagy a szerepe Németh László életművében. A most megjelent kötet lehetővé teszi, hogy a fia műveiben ideállá növelt apát reális valóságában ismerjük meg. Németh László teljesebb megértését is szolgálja majd, ha tisztábban láthatjuk, melyek apjának azok a valóságos jellemvonásai, amelyek elindíthatták az eszményítést. A napló és az emlékirat azonban attól eltekintve is érdekes és tanulságos, ami benne Németh László felé mutat. Kordokumentum. Naplóját a történelemtanár Németh József „fontosabb koreszmék, események gyűjteményéül” is szánta. Az emlékirat történelemformáló eseményekről szól. Ifjúkorától foglalkoztatta Németh Józsefet a nemzetiségi kérdés. 1898-i naplójába tanulmányt iktatott Az egységes nemzeti állam címmel. Bár talál ellenpéldákat, úgy véli: „csak a nyelv az igazi egyesítő erő”. Eredményesnek látja a magyarosítást, de veszélyesnek a túlbuzgóságot. „Ha megbecsüljük azt, aki magyarsága mellett kitart, miért vetjük meg a más ajkút, aki bevallja, hogy ő tót, és az akar lenni, s e helyett miért becsüljük azt, aki tót létére magyarnak állítja magát? [... ] Hogyne lázítana vért, hogyne volna arcpirító egy önérzetes férfiúra nézve, ha tőle olyannak megtagadását kívánjuk, mit magunkban becsülünk? Tehát a mi túlbuzgóságunk is oka a nemzetiségi mozgalmaknak.” Jól látja azt is, hogy a Magyaroszágon élő nemzetiségek, kivált, ha erőszakos magyarosítás fenyegeti őket, határokon túli rokonaikkal kívánnak egyesülni. Mégis bízik abban, hogy egy eljövendő humánus nemzedék „meg fogja alkotni nem az egységes nyelvű, hanem az igazi nemzeti Magyarországot, melynek egy lakója sem fog külföldre vágyakozni, hogy más állam kevésbé becsült alattvalója legyen”. Hamis illúzió volt ez, vagy a történelem vágott teljesülése elé? Németh József úgy vélte, az utóbbi következett be. Mikor a szibériai fogolytáborban tudomást szereztek az ország feldarabolásáról, fogolytársainak tartott előadásában Ady Üdvözlet a győzőnek című versére emlékeztetőén állapította meg: ,A magyarság [... ] óriási akaraterővel igyekezett előbb szabad, majd modem Magyarországot megteremteni. Már bízhatott a sikerben, mikor érte a világháború.” A dunántúli parasztcsaládból származó tanár polgári életvitelű és demokratikus gondolkodású volt. Ismerte a szocializmus célkitűzéseit, rokonszenvezett velük. Ösztöndíjasként Olaszországban töltött egy évet, tanára volt Antonio Labriola marxista filozófus. Halálakor, 1904-ben ezt írta róla naplójába: „Nem annyira sokat tanított ő, mint inkább az igazság kimondására bátorított mást. Papi, fejedelmi, nemesi uralom, sőt a burzsoázia ellen is harcolt a humanizmus, az igazság nevében. Én nem feledem el emlékét.” Úgy tapasztalta, Olaszországban az értelmiség kétharmada szocialista. Erzsébet királyné gyilkosát, az anarchista Lucchenit is a szocializmus harcosának tartotta, ezért nem is tudta tettét igazán elítélni. Oroszországban találkozott azután a szocializmus megvalósulásával. Lenin alkotmánytervezetéről megállapította: „sem a jelenben, sem a múltban nem ismerek rokonszenvesebb alaptételeket”. De meglátta azt is, hogy az állandósuló diktatúrában nem valósulhatnak meg a szocializmus ígéretei: „a diktatúra csak a kommunistákra támaszkodik, ezeknek erőszakkal kell legyőzni minden ellenállást. így a kommunista nevet az erőszakosságok egész sorozata bélyegzi meg s teszi gyű- löltté a nagy tömeg előtt. A diktatúra magát a kommunista közösséget is elnyomhatja.” Helytelennek tartotta azt is, hogy a „legszegényebbek” előtérbe állításával a legműveletlenebbek kezébe került a községek vezetése. „Mindjárt láttam, hogy a Lenin-féle bolse- viki szép alkotmány papíron marad.” Az elvek és a gyakorlat közötti szakadékot számos példán tapasztalhatta. A mindenütt ellenséget szimatoló nyomozó szervek ostobaságát is, embertelenségét is akkor, amikor puszta gyanúból, félreértésből börtönbe zárták. 101
