Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám - Visky András: Vércseh (hangjáték)
FIÚ: Géczi volt! Ők mondták neki, hogy tegye meg. Gyere, odalent van. Azt hittem, alszik. PÉTER: Lehet, hogy csak magától tette. Bosszúból, nem? FIÚ: Apostol... PÉTER: Félsz, Pampula? FIÚ: Kihallgattam őket. PÉTER: Kiket, Pampula? FIÚ: Beliczay sírját is őrzik... Hisznek ezek a feltámadásban? PÉTER: Ez marhaság, Pampula! FIÚ: Amikor bejönnek a faluba, előbb mindig Gécziékhez mennek. Igenis láttam őket! A végére jártam. Ott voltam az ablak alatt. Mindent hallottam. Besúgók. PÉTER: Minek jártál a végére, Pampula? FIÚ: Elviszik megint. Beliczay miatt. PÉTER: Nem vagy egész, Pampula. Miért vinnék el Beliczay miatt? FIÚ: Te nem tudod, Apostol, milyenek ezek! Félnek, még a halottaktól is félnek. Mó- csingok. Szegény Góliát! (Hangja elhalkul. Majd kutyavonítás.) ANYA: Ajelek, íme, teljessé lettek. APA: A gyerekeket hamarabb tegye ágyba. Az íróasztalon mindent elrendeztem. A gyűrű... Vegye magához. ANYA: Hallgatni fogok, amíg megjön, mint a sír. APA: Magáz? ANYA: Magáz? APA: Az ember sohasem kész elszakadni. (Hangja elhalkul.) ŐRNAGY: (Végzi a házkutatást, tesz-vesz.) Pardon! Pardon! Ismét csak mi vagyunk, kicsi a világ. El mondo e spoco ugyebár... Ezt is a férjétől tudjuk... Ő meg, azt vallotta annak idején, hogy Kolombusz Kristóftól tanulta. Szép név, jól eltalálta. Egymás közt vagyunk, nemde... Ha meg nem sértem... Jól mondom, nem igaz? Az önök élete, asszonyom, és a mienk már — hogy is fejezzük ki magunkat - összefonódott. Együvé került a történelemben, mondhatni. A kettő — kettő? — egy. Hiszen érti. „lm bejöttünk nagy örömmel” — ahogy az ének mondja. Mert tárva-nyitva áll előttünk az emberi szív... Ez a mi szakmai ambíciónk... Mert mi a szív tudorai vagyunk, ugyebár. Vidor tudorok, nézzen ránk. (Saját viccein a továbbiakban is harsányan nevet.) A szakma, az szakma. Mert amiképpen az ura tanít minket a szószékről: „A szívből származnak a gonosz gondolatok.” És mi ezzel maradéktalanul egyetértünk. Mert nemcsak származnak, el is származnak... Veszély, nagy veszély! Dehát ön hallgat...! Ni-ni! Bennünket meg elragadt a hivatás heve... Ön hallgat, kedves asszonyom, meg se rezdül. Nincs szava. „Mint a bárány az ő nyírója előtt, néma.” Kitől idéztünk? Kitől? Igen, igen, nem szégyelljük, ezt is a férjétől tanultuk. Hadd legyen itt köztünk, ha már nincs. De a szabály, az szabály! S az ezredes úr magával vitte, elszólította őt az úr... Az ezredes úr, természetesen... Ha-ha... Terepre mentek... A terep meg veszélyes, ugyebár. (Hangja elhalkul. A terepjáró motorjának a zúgása, erősen.) 12
