Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 3. szám - Borbándi Gyula: Emlékek a Szabad Európa Rádió kezdeteiről
ködésem harminchárom évét, bizonyára gondosabban és felelősebben jártam volna el a névválasztással. Csaknem mindenkinek lett valamilyen álneve. Márai a kezdeti Ulyssest felcserélte a Candidusszal, Szabó Zoltán a témától és alkalomtól tette függővé, hogy saját nevén szólal-e meg, vagy két-három álneve egyikét használja. Mikes Imre visszatért a Magyar Nemzetben használt Gallicushoz. A legváltozatosabb álnevek születtek, olykor leleményesek, máskor humorosak. Mégha eredeti nevüket csak kevesen használták is, mindenkit fűtött a vágy, hogy jó és sikeres munkával szerezzen megbecsülést saját vagy választott nevének. Szamosi József az alakulás és indulás heteire visszaemlékezve találóan állapította meg, hogy: „Akik abban az időben a rádiónál dolgoztak, írtak, rendeztek, óriási hittel és lelkesedéssel vettek részt a munkában. A németek nemigen szerették a rádiót. Féltek tőle, mert ebben a hidegháborús hangulatban nem tudták, hogy az oroszok mikor jönnek ide be. Ezért a rádiót úgy tekintették, hogy az veszélyt jelent számukra. A rádió létrejötte valóban történelmi esemény volt, mivel lényegesen befolyásolta a megszállt ország hangulatát, de a magyar emigráció életében is számottevő fordulatot jelentett. Hiszen ettől kezdve itt összpontosult a magyar emigráns sajtó jelentős része is. Gyűjtőhelye lett egy sor kiváló szellemi embernek.” Az iménti utalás a németek idegenkedésére megfelelt a valóságnak, de csak részben volt visszavezethető a Moszkvától való félelemre, illetve arra az aggodalomra, mi lehet a SZER müncheni működésének következménye, ha esetleg megindul Nyugat ellen a szovjet gőzhenger, amivel az ötvenes évek elején a szélsőbaloldal ijesztgette a nyugat-német, benne a bajor lakosságot. Nagy szerepet játszott a rádióval szembeni érzelmek teijedésében: a) a főleg szélsőjobboldali és szélsőbaloldali német körökben észlelhető amerikaellenesség, b) a nacionalizmus, amely az idegen intézményekkel szemben jelentkezett és c) a kémközpont-legenda. Az amerikaellenesség az ötvenes évek elején meglehetősen erős volt. 1955-ig más tartományokkal együtt Bajorország amerikai megszállás alatt állt és ez a lakosságnak nem volt kedvére, mégha az amerikaiaknak, az angoloknak és a franciáknak nemcsak a hitlerizmustól való felszabadítást köszönhette, de a demokratikus államrendet és a gazdasági újjáépítést előmozdító nyugati segítséget is. A megszállással szembeni - érthető és megmagyarázható - érzelmek kiterjedtek minden intézményre és személyre, amely és aki a megszállókkal együttműködött vagy velük kapcsolatban állt. Persze, ez nem minden németre, illetve minden bajorra volt jellemző, de sokan hatása alatt álltak és nem volt meglepő, hogy az idegenkedés a Szabad Európa Rádióval szemben is jelentkezett. A müncheni adót barátságtalanul kezelő körök - beleértve némely sajtótermékeket - azzal is hangulatot keltettek az intézmény ellen, hogy azt teijesztették, a Szabad Európa Rádiót az amerikaiak a németekkel fizettetik meg, fenntartása a megszállási költségek terhére történik. Ez nem volt igaz. A SZER-t amerikai magánadományokból (valamint titkoltan washingtoni állami pénzekből) tartották fenn. Egyáltalán nem terhelte meg a megszállási költségeket. Viszont ez az álhír megtette a magáét. Széles körökben hatott az a beállítás, hogy az intézményt a németeknek nemcsak eltűrniük kell, de még meg is fizetniük. A valóságban Münchennek és Bajorországnak anyagi haszna volt a Rádióból. Fenntartási költségeit az amerikaiak kemény dollárokban egyenlítették ki és az 1951-től fokozatosan szaporodó munkatársak - kiknek száma az ötvenes évek közepén megközelítette a másfélezret — fizetésüket ott költötték el, hozzájárulva a gazdasági élet fellendítéséhez. A nacionalisták azt sérelmezték a Rádióval kapcsolatban, hogy - jóllehet az NSZK megszállási státusának megszűnése és a szuverenitás visszanyerése csak 63
