Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 3. szám - Borbándi Gyula: Emlékek a Szabad Európa Rádió kezdeteiről

a következtetést vonhattuk le, hogy az Egyesült Államokban látta megtestesülni a Szovjetúnióval és a kommunista diktatúrával való szembenállás őszinte akaratát. Ez is közrejátszhatott abban, hogy a következő évben búcsút mondott Európának és áttelepedett New Yorkba. Ez lett volna az a számla, amelyet a Görresgartenben emlegetett?

Két nappal később ismét együtt vacsoráztam Máraival. Ezúttal Szabó Zoltán volt a társaságban a harmadik. Majd egész idő alatt a Rádióegyetem tervéről beszélgettünk. Szabadegyetem lett a neve ennek az irodalmi és tudományos előadássorozatnak, amelyet Márai irányított, Szabó Zoltán adminisztrált, én amolyan közvetítő lettem volna közöttük és a rádió apparátusa között. Szabó Zoltán október 18-án visszatért Londonba, rám hagyva távollétében a Szabadegyetem adminisztrálását, a Máraival és a külső munkatársakkal való kapcsolattartást.

Az 1951 október és december közötti időszakot a tervezés, az ötletgyártás, javaslatok megfogalmazása és elvetése, módszerek és stílusok kipróbálása, a műsor állandó változtatása jellemezte. Mindenki nagy iskolának fogta fel a rádiót, amelyben még azoknak is akadt tanulnivalójuk, akik már dolgoztak rádiónak, köztük a régi Magyar Rádió Münchenbe került néhány hajdani tagjának. Személyes sikerrel és népszerűséggel a müncheni szereplés nem kecsegtetett, hiszen a hallgatóság sok száz kilométer távolságban élt, tehát ha születtek is rádiós egyéniségek, közönségük reakcióit nem érezhették közvetlenül. Az esetleges tisztelet és megbecsülés nem okozhatott dicsőséget, de még csak további erőfeszítésre sem serkenthetett. A munkatársak mégcsak nevük megismertetését sem mozdíthatták elő, hiszen túlnyomó többségük szerzői álnevet használt.

Erre a szülőföldön élő családtagok és rokonok miatt volt szükség. A Szabad Európa Rádiót Magyarországon a kormányzó kommunista párt és kormány hatóságai, hivatalai és tájékoztatási orgánumai az ország és a nép ellenségének, magyar munkatársait hazaárulóknak nevezték. Ezek rokonainak, de még barátainak és ismerőseinek is veszélyes volt, hogy szabadeurópással kapcsolatban állnak. Az álnév a hazában élő hozzátartozók védelmét szolgálta. Olykor elhangzott az a vélemény, hogy a belügyi és rendészeti szervek informátoraik révén könnyűszerrel megtudhatják és meg is tudják a müncheni rádiónál dolgozó magyarok nevét és kilétét. Minek tehát az álcázás? Azért, mert a rokonoknak és barátoknak az sem volt kellemes, ha a házban, a munkahelyen és a baráti társaságban tudtak a müncheni kapcsolatról. Rosszindulatú emberek ezt az ismeretet zsarolásra vagy nyomás gyakorlására, valamire való késztetésre is kihasználhatták.

Választottunk tehát álnevet. Ez az én esetemben úgy történt, hogy még a közvetítések megkezdése előtt — tehát az úgynevezett „néma adás” két hetében — egy napon, írógépnél ülve és egy cikken dolgozva, megállt mögöttem Thury Lajos helyettes főnök és egy kéziratomat tartva a kezében azt mondta: „azonnal válassz egy nevet!” Meglepett a dolog, mert nem gondoltam arra, hogy nem a saját nevemen szerepelek, azon, amellyel az emigráns sajtóban megjelent írásaimat jegyeztem. Milyen nevet válasszak? Hogy időt nyerjek, kényelmesen felálltam és nekitámaszkodtam az íróasztalnak. Hirtelen más nem jutott eszembe, mint az, hogy „Gyulai Ernő”. Eléggé fantáziátlan megoldás. Nem vallott képzelőerőre és ötletgazdagságra. A keresztnevemből és a bérmakeresztnevemből született. Thury Lajos gyorsan felírta kéziratom első lapjára és már el is tűnt. Én meg csak álltam és legfeljebb együgyüségemen csodálkoztam, milyen híján vagyok a leleménynek, hogy hirtelenjében jobb név nem jutott eszembe. Aztán napirendre tértem felette, nem tulajdonítva nagy jelentőséget a dolognak. Hiszen, ha akartam volna, kitalálhattam volna később más nevet, de minek egyáltalán és miért fontos, hogy milyen nevet mondanak be a mikrofonba, mielőtt megszólalok. Bezzeg, ha tudtam volna, hogy ez a név végigkíséri rádiós mű62