Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 3. szám - Vekerdi László: „Kisebbségben” - „Európa három történeti régiójáról”

mentáris kormányzásig. Keleten, az Orosz Birodalomban rögzült az abszolutizmus: maga az abszolutizmus vált a struktúrává, ám felülről jövő reformjaival így is nem jelentéktelen növekedést tudott elérni. Középütt ellenben az épp csak átvett hűbériséget még csak el se kezdik bontani a „szabadságok”; együtt fejlődik a hűbériség a rendiséggel, ami Nyugaton két egymást követő fokozat volt. Ez a hűbéries rendiség a „szabadságokat” egyetlen rend: a nemesség előjogaként értelmezi át, s ezzel „csonka politikai testet” hoz létre. Ebből a csonka politikai testből kimaradnak nemcsak a parasztok, de lényegében a városok is. „Angliában például Simon de Montfortnak eszébe sem jutott, hogy amikor ütött a rendi »parlamentarizmus« órája, ne hívjon meg minden városból is két képviselőt (1264); amikor viszont Magyarországon ütött először az óra (1276), eszébe sem jutott senkinek, hogy meghívjon polgárokat. Később sem, soha; a királyi városok követei utóbb legfeljebb megfigyelőkként vettek részt hellyel-közzel az országgyűléseken.” „Uralkodóink előtt a viszonyok elmaradottsága miatt rejtve maradt a város igazi értelme” - írja A középkori magyar oóros-ban Granasztói György, de nem őket hibáztatja. „Királyaink azt tették, amit tenniök kellett, sőt, még talán többet is. Jól látható IV. Béla törekvéseiből: a városokban szinte meg akarta gyorsítani a fejlődést. De hogy a király nem értette, szükségképpen nem érthette, mi a város, azt több érdekes tünet is mutatja. Amikor például katonai célokból védhető helyre kényszerítette a városiakat, sehol sem számolt azzal, hogy piactérre is szükségük lesz. Nem adott kiváltságokat a Dunántúlon, amely pedig az ország legfejlettebb része volt. Nem látjuk nyomát, hogy hathatósan támogatta volna régi városaink polgári elemeit az egyházi immunitások ellen vívott küzdelmükben. Sőt, a városi lét teljes félreértéseként foghatjuk fel 1255. évi intézkedését, amellyel Buda vásárvámját eladományozta, s ráadásul az épülő Boldogasszony-templom kegyuraságát is. Itt a már megadott szabadságok szenvedtek csorbát. A 13. században királyaink, bár szándékaik szerint városokat alapítottak, nem fogták fel a város gazdasági lényegét.” Talán csak Károly Róbert pénz-, adó- és vámügyi reformjai segítették úgy-ahogy a városokat, különben még a nagy építtető hírében álló Zsigmond, sőt, Mátyás király sem „értette” a polgárokat. „Mátyás városokkal kapcsolatos politikája alig szorítkozott többre, mint teherbíró képességük növelésére. Városait elsősorban adóalanyoknak tekintette.” Mátyás halála után pedig „a nagybirtokos urak jobban rátelepedtek a városokra, mint bármikor korábban. Napirenden voltak a foglalások, zálogba adások.” Külön rontotta a városok esélyeit a parasztság röghöz kötése az 1514-es nagy felkelés után, mert a törvény csak „a királyi felséghez híven maradt szabad és fallal kerített városokat” vette ki a röghözkötöttség alól, és így „a városi élet tartalékseregét, a mezővárosok lakosságát is örökös szolgaságra vetették.” Ezáltal megfosztották a városokat népességük természetes növelési lehetőségeitől. Hiába próbálta később Buda, s a többi szabad királyi város a törvényt módosíttatni. „Bár a törvényekből is kiderül, hogy a nemesség elismerte bizonyos városok különleges helyzetét, a polgárságot nem tekintette egyenrangú rendnek.” A mezővárosok sorából majd csak a török hódoltság idején és ellenére emelkedhettek ki valódi városok, mint Kecskemét, Debrecen.

Mezővárosokból kiemelkedő nagyobb városok hiányában ép városhálózat ki sem igen alakulhatott. Márpedig éppen ez a kiegyensúlyozott falu-mezőváros-város-fováros hierarchia volt a középkor végén — újkor elején a legfőbb feltétele a betagolódásnak a gazdaság-világba, illetve a kialakuló világgazdaságba, véli Pierre Chaunu. Chaunu négy koncentrikus körrel „modellezi” ezt a betagolódást. A legbelső kör a mezőgazdasági szempontból többé-kevésbé „teli” 12 -13. századi nyugati világban a plébánia köre, ,A faluközösség és a szomszéd faluközösségek köre (5 km sugárban, legfeljebb 80 km2 területen). Több mint 90%-a mindannak, amit az emberi ész és ügyesség megteremt, sohasem jut túl ezen a körön. Minden ezen a horizonton belül születik, és múlik el. A kör annál szűkebb, megtartóképessége annál nagyobb, minél intenzívebbek a mezőgazdasági termelés módszerei, minél jelentősebb beruházást kíván az otthon építése. Ne feledjük: a termelés többszöri szántást és boronálást igényelt, a kőház építése - ahol volt - nehéz köveket, és mindez már sokkal nagyobb munkaerőt mozgósít az emberi izom teljesítőképességénél. A 12. századig a haladás Nyugaton megkötőleg hatott; több energiát mozgósítva a termelés eszköztárára, paradox módon a bőségesebb termelés igen jelentős hányadát segített csapdába ejteni az első kör viszonylag szűk terében, mint egyfajta fekete lyukban.”

Kevésbé intenzív mezőgazdaságból vagy pláne főleg állattenyésztésből élő paraszti közösségek esetében ez a kör szükségképpen nagyobb, de ez mit sem változtat a „fekete lyuk”-effektu32