Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Kamarás István: Homo religiosus az ezredfordulón
IV. Keresztény válaszok „Az egész teremtés várja a szenvedéstől való megszabadulást. Az ember a megváltás közvetítője. ” (E. Lévinas) Amikor a továbbiakban kereszténységről beszélek, arra a vallásra gondolok, amelynek szükséges, de nem elégséges jegye az istenhit, a Tízparancsolat elfogadása, a másik ember elfogadása, a kiszámítható kilátástalanság ellenében élő öröm és remény, specifikumai pedig a következők: a feltámadás-hite, a saját érdek háttérbe szorítása a másik javára, a rászorulók keresése és az értük való felelősségvállalás, az Isten népének közösségéhez tartozás tudata, a világ autonómiájának elfogadása és a benne való részvétel kötelezettségének elfogadása, valamint az a tudat, hogy az evilág nem minden, a túlvilág — amely ugyan jelen van az evilágban — lényegesen többet kínál. (Mítoszok vagy próféciák'?) A kereszténység - fontos lépést téve modern tudomány és technika felé vezető úton - mítosztalanítja és deszakralizálja a természetet, a politikai életet, erkölcsöt, szexualitást. Mi, a Nyugat keresztényei azonban túlzásba vittük ezt. Aktivista és instrumentalista módon értelmeztük a „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá”-t (Ter 1. 28). Ennek súlyos következményei kétségtelenek, ám ez mégsem szolgáhat ürügyül a világ démonizálásának és az orvoslás ama történelmietlen módjának, hogy az aranykorból bányásszuk elő az ellenszert. Legalábbis nekünk, keresztények számára nem. A kereszténység történetisége máig aktuálissá teszi a próféciát, akár mint távlatosságot, akár mint társadalom- és egyházkritikát. D. Tracy egyenesen úgy látja, hogy egy nagy misztikus prófétai mozgalom kezdetén vagyunk, mely megmutatkozik policentrikus egyházunk összes központjának sok ezer teológiai megfogalmazásában: Latin-Amerika, Ázsia, Afrika egyházaiban, Kelet- és Közép-Európa egyházainak mozgalmaiban, a feminista teológiában, Amerika feketéinek és indiánjainak teológiáiban. A próféták azonban sokfélék voltak és lesznek. A keresztény remény hol az evolúciós haladásba vetett hithez (pl. Teilhard), hol a forradalmi jövő utópiáihoz (felszabadítás teológiája) hasonult inkább. Én is úgy vélem, hogy Jézus nem a végről tanít, hanem arra szólít fel, hogy a végre való tekintettel a remény erejével kötelezzük el magunkat a jelenben. (Kereszténység, szabadság és liberalizmus) Mind a múltbanéző, mind a megújulást a peremről váró keresztények hajlamosak arra, hogy az első és második világot mindenestől, vagyis mind a kapitalizmus és a tervutasításos rendszert, mind pedig a kommunizmust és a liberalizmust elvessék. Ami a kommunizmust túlélő - és ezért aktuálisabb témának tekinthető — liberalizmust illeti, sok keresztény úgy érzi, hogy a szabadság a gyakorlatban összefonódott a jobb- vagy baloldali antiklerikaliz- mussal, a harcos egyházellenességgel, sőt a kereszténység és a zsidóság tudatos elvetésével, valamint igen gyakran az ateizmussal is. Hajlamosak arra, hogy a társadalmiságról, a közjóról és az emberi méltóságról tudomást sem vevő totalitárius rendszereket a liberalizmustól csak annyiban megkülönböztetni, hogy a liberalizmusban ezeket ugyan tudomásul vették, de vagy elvetették, vagy megcsúfolták, 91
