Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 2. szám - Szilágyi Ákos: Ezredvégi Birodalom, avagy a posztimperiális világrend

bornoszty”-tyal és az „obcsinával”), mégha ez - legalábbis részben — történelmi dimenzióba került, az államszervezési technológiák szintjén modernizálódott, ha úgy tetszik, westernizálódott a történeti Nyugat kihívása nyomán és reflektálná, ha úgy tetszik, ideologikussá vált is a Nyugattal való mind globálisabb szembekerülés és szembehelyezkedés folytán. „Nyugat és Oroszország, Oroszország és Nyugat... ez a Történelem utolsó szava, a jövő két lehetősége! - írja Sz. P. Seviijov 1841-ben az ébredező szlavofilizmus szenvedélyességével. - Beleolvadunk-e az általános folyamatba, vagy megőrizzük önállóságunkat és saját elveink szerint alkotunk világot, kivonva Európából a Föld egyhatodát, az emberiség jövőjének csíráját?”10 11 Az archaikus birodalmiság e funkcióváltása (a „Föld egyhatodának” Oroszországként, Orosz Birodalomként való kivonása Európából és „a” világként, eljövendő világként való birodalmi bekeretezése) mitsem változtatott magán az archaikus jellegen. Természetesen csak Európában, a közös római-görög-keresztény alapról kifejlődve jöhetett létre olyan birodalmi képlet, amely — a norman-mongol-tatár és bizánci-római államszervezési elvek összekapcsolásával — egészen a huszadik század végéig sikeresen állta ki a modem világállapot nyomását, s a civilizációs „kihívás-válasz” ritmusát11 követve sikeresen építette be a keleti despotizmus birodalmi-állami rendszerébe a nyugati abszolutizmusok államszervezési technikáit, a felvilágosodás, majd az ipari forradalom vívmányait, éspedig anélkül, hogy archaikus alapzatát ezzel lerombolta volna. Éppen ellenkezőleg, a tanulás, az átvétel, a reflexió, a modernizáció mind azt szolgálták, hogy ez az archaikus alapzat fennmaradhasson, sőt - a modern világállapotban alternatív világmodellként, a „megváltott”, az „emberi arcú világ” modelljeként — ideologikusán is megjelenjen, hol a „Szent Oroszország”, hol a „szovjet kommunizmus” hiposztázisában. Ehhez az archaikus alapzathoz ugyanis egy egész — európai, de a nyugatitól élesen eltérő — civilizáció, az

10 Sz. P. Seviijov: Vzgljad russzkovo na obrazovanyije Jevropi, Moszkovityanyin, 1841. 1. szám (Idézi: Török Endre: Lev Tolsztoj, Akadémia, 1979. 28-29. old.) Ld. még a legnagyobb hatású szlavofil gondolkodó, Konsztantyin Akszakov konklúzióját: „A nyugati állam alapja tehát: erőszak, szolgaság és ellenségeskedés. Az orosz állam alapja viszont: önkéntesség, szabadság és béke. Ezek az elvek képezik Oroszország és Európa lényegi és döntő különbségét, s ezek határozzák meg Oroszország és Európa történelmét is. (...) Az emberiség legfontosabb ügye - a hit kérdése - megjelenésével még inkább megosztotta ezeket az utakat. Oroszországra kegyelem szállott. Fölvette a pravoszláv hitet, mikor a Nyugat a katolicizmus útján indult el. Nehéz ilyesmiben véleményt nyilvánítani; de talán nem tévedünk, ha azt állítjuk: a hit útja érdemek szerint adományoztatott - az igaz út Oroszországnak, a hamis pedig a Nyugatnak. Az orosz nép világosan belátta, hogy igazi szabadság csak ott van, ahol az Űr Lelke lakozik.” (Konsztantyin Akszakov: Az orosz történelem alapelvei, In: A megváltó Oroszország, Válogatás a szlavofil gondolkodók írásaiból, Századvég, 1992. 178. old.)

11 „A bomlási folyamatnak tehát a növekedés folyamatához hasonlóan a Kihívás és Válasz az alapja, de erre az alapra más periodicitás-szerkezet épül fel a két folyamat esetében. (...) A növekedési folyamat formulája ez lenne: »egy kihívás sikeres választ vált ki, melyből új kihívás fakad, majd új sikeres válasz és így tovább - a végpontja a megroppanás«, a bomlási folyamat formulája viszont ez lenne: »egy kihívás sikertelen választ vált ki, melyből új válasz-kísérlet fakad, majd új kudarc és így tovább - a sor végpontja az összeomlás«. Vereség-erőgyűjtés-visszaesés: ez a bomlási folyamat sémája, mely azonnal mozgásba jön, ha egy kihívás megválászolási kísérlete kudarcot vall.” (Arnold J. Toynbee: Válogatott tanulmányok, Gondolat, 1971. 130. old.)

72