Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Szilágyi Ákos: Ezredvégi Birodalom, avagy a posztimperiális világrend
kísérletezzenek. (Ennek végeredménye így is, úgy is önrombolás és világpusztulás lehet csak, átmeneti vagy kezdeti sikerek esetén pedig a világ spirituális „újratalpa- lása” helyett az individuális szabadság reálisan létező talpazatának szétzúzása.) A világ térijéből a spiritualitásra, az ember világára nézve csupán az következik, hogy az mostantól csak individuális szinten valósítható meg, csak a személy világaként létezik és csak esztétikailag terjeszthető ki, csak a szellemi érintkezésben kommunikálható (s nem vallásilag vagy politikailag, a természet vagy a történelem „naív” vagy „szentimentálisán” brutális nyelvén). Ez lenne hát az új, ha tetszik: a „posztmodem” condition humaine, a történelmi világ és „a” világ („a” világok!) vége, amely a világ tényében mintegy kicsúcsosodik. E tényállásnak felel meg a posztimperiális világrend, amelyben sem nemzetállamoknak, sem birodalmaknak nem lehet világuk, s amelyben világ csak a szabad személyiség teremtéseként létezhet és „a” világgá nem vallási vagy politikai, hanem csakis esztétikai értelemben válhat. 3. Ha a világ nem lenne tény már, úgyszólván kész tény, akkor még mindig létezhetnének világbirodalmak, szuverenitásuk teljes vértezetében pompázhatnának a modem nemzetállamok, és katonai erejük latbavetésével „forgolódhatnának a tőkés birodalmak”, mert csak általuk és bennük válhatna „a” világgá saját világuk, s mert kellene és lehetne még „a” világgá válni. A világ mint tény és a világállapot mint tényállapot azonban birodalmak és nemzetállamok nélkül is fennáll. Nem azok „világainak” valamiféle összeadódásaként, hiszen - mint mondottuk - a szó spirituális értelmében nem-világ. Persze, a világ mint tényállapot, mint a modern világgazdaság dologi összefüggéseinek és működéseinek rendje éppen a modern nemzetállamok és birodalmak politikai keretében, ha tetszik „világaiban” jött létre. Annál természetesebb, hogy most, amikor a „világépület” áll már, lebontsák ezt a politikai állványzatot és újat, a világ tényével összhangban álló politikai és politikán túli szervezeti keretet teremtsenek. Ez az, amit posztimperiális világrendnek nevezek. Ez az a rend, amely a világ tényének megfelel, jóllehet felépülése épp csak elkezdődött, és sok tekintetben attól függ, hogyan és kik, milyen elvek szerint fogják felépíteni. Például mit tudnak kezdeni a világ tényével a mindinkább fiktív szuverenitással rendelkező régi és új nemzetállamok? Mert — ne feledjük — végsőleg éppen a világ tényén zúzódtak szét a hagyományos birodalmak és a totalitáriusán felfuval- kodott nemzetállamok, a világ tényén botránkoznak meg s a világ ténye ellen lázadnak a vallási és nemzeti fundamentalizmusok, s a világ tényét igyekeznek figyelmen kívül hagyni a tribalizmus, a birodalmak széthullása utáni „új törzsiség” megszállottjai. A világ eredendően persze nem tény, hanem lény (maga Isten, ahogyan a teremtésben megvalósul), és el kell veszíteni szakrális egységét és egyetlenségét, örökkévalóságát és organikus-természeti jellegét ahhoz, hogy lényből ténnyé váljon. A világ eredendően teremtett világ, vagyis az alaktalan sötétségből, a káoszból kikanyarított, megformált létezés. A világ mint lény az ember világa. Csak az emberi lénynek van világa, csak az emberi lény különbözteti meg magát minden más lénytől és világa - „a” világ - maga ez a megkülönböztetés. Az emberi lény „a” világban él. „A” világ - s éppen az örökösen megismételt teremtő aktusnak, a formaadó isteni akaratnak köszönhetően - a létezés értelemmel átitatott egységes és teljes kozmosza. „A” világ nem a földrajzi térben és a fizikai időben, hanem az emberi lény, a közösség „bensejében”, a kollektív tudatban és tudattalanban van. Ennek 64
