Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 2. szám - Szilágyi Ákos: Ezredvégi Birodalom, avagy a posztimperiális világrend

megfelelően nincsenek földrajzi határai, és nincs alávetve az idő uralmának sem. Ahol „a” világ véget ér, vagy érhet, ott a szó szoros értelmében világvége, pusztulás, káoszba hanyatlás van: a teremtés vonatik vissza (ezért is kell azt örökösen megújítani). Ahol „a” világ végetér, ott nem egy másik vagy új világ, hanem a káosz, a nemvilág kezdődik. Az archaikus „mi” világa a törzs testi-természeti-területi kiterjedésével azonos, de mert a „mi” világa egyben „a” világ, ez a kiterjedés nincs időben és térben korlátozva, hiszen maga a teremtés kiterjedése is. „A” világ nem zsugorodik vagy tágul ki attól függően, hogy a törzs mekkora helyet foglal el a térben. Nincs mellette vagy benne „hely” másik világnak. „A” világ egyetlen és teljes. Mégcsak nem is kizárólagos, hiszen ami rajta kívül van, az nem-világ, káosz. Ezért föl sem merülhet az archaikus „mi”, a törzs „a” világnak kiteijesztése, hiszen „a” világ egyszer s mindenkorra adott és önmagában teljes. Képtelenség lenne „kiegészíteni” azt, ami teljes és tökéletes, „más világokat” hozzátoldani ahhoz, amin kívül nincs világ, csak káosz van. Az archaikus „mi” nem benne van „a” világban, hanem ő maga ez a világ: ott van, ahol a törzs, vele együtt lélegzik, él, mozog. Ez persze azt is jelenti, hogy más világokkal nem veheti föl a kapcsolatot, nem „léphet ki” saját világából („a” világból!), hacsak nem háborúskodás formájában, amikor is a másiktól mint „a” világot fenyegető káosztól kell megmentenie „a” világot.

A „mi” világának kiterjesztése — mint igény vagy kényszerűség — csak akkor merülhet föl, ha több világ van már, és az egyik világ képes „a” világgá válni. De ez már nem az archaikus törzs, hanem az archaikus állapotból a történelmibe kilépő város, a hatalmi-szervezeti és kereskedelmi központként elkülönült város világa. A közösség „mi”-jét az államszervezet „mi”-je váltja föl. Az archaikus állapotból kiemelkedő város ugyanis éppen azáltal válhatott hatalmi és/vagy kereskedelmi központtá, hogy a világok (természetesen „a” világok) fölé kerekedett, világokat szervezett egyetlen politikai egységbe vagy világokat kötött össze kereskedelmileg. A „mi” világunk külső kiterjesztésének szükséglete és vágya az archaikus városban jelenhetett csak meg. Minden világbirodalmat városok alapítottak, oly módon, mintha csak maguk ezek a városok tágultak, növekedtek volna a számukra gazdaságilag és politikailag elérhető lakott földterület világkeretévé. A város ugyanis a birodalomban egyfajta világkeretet „készített” saját világából, hogy abba mintegy belefoglaljon minden más világot, amelyet elért vagy amellyel érintkezésben volt. Az archaikus világállapot és a történelem határmezsgyéjén álló világbirodalom voltaképpen nem is volt egyéb ennél a világkeretnél. „A” világ a birodalomban világkeretként valósult meg. Az archaikus „mi” világának kiterjesztése a gazdasági és politikai középponttá szerveződött város által csak így valósulhatott meg. A kiterjesztés nem az idegen világok megsemmisítését, hanem a saját világba való bevonását, összeszervezését jelentette, olyasféle „bekeretezést”, „belefoglalást”, amit a keleti kultúrákban a kínai ládika elve fejez ki, és amely végsőkig stilizált formában az ornamentikában jelenik meg. A Birodalom Ládikájából világládikók elvileg végtelen sora rakosgatható ki, ami még nem bontja meg a világ archaikus egyetlenségének és végső tökéletességének ősi elvét.

Az archaikus város szakrális, történelem előtti „a” világának ez a keretszerű birodalmi kiteijesztése, a régi birodalmaknak ez a „keleties” ládika-jellege alapvetően különbözik a modem nemzetállam történelmi és politikai világának bendőszerű működésétől, a modem - nemzetállamok teremtette és gazdasági rugóra járó — birodalmak „olvasztótégely”-jellegétől. A modern nemzetállamokban a világ már nem az archaikus, „organikus”, történelem előtti közösség, hanem a „nem-organikus”, par excellence modern politikai közösség szintjén válhatott és vált „a” világgá. A modern nemzet politikai közösség, vagyis nem „organikus” közösség, amelyhez a bele- születés, a leszármazás „természti ténye” kapcsol, hanem „mesterséges közösség”,

65