Forrás, 1995 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 2. szám - Cs. Gyímesi Éva: Vázlat egy szellemi kórképhez

Cs. Gyímesi Éva

Vázlat egy szellemi kórképhez- részlet F

m J gyes szám első személyben

A körkérdés minden bizonnyal szépséges kihívást jelent azok számára, akiket a századvég világméretű, egyetemes problémái foglalkoztatnak. Talán nincs is olyan területe a kultúrának, amelyen ne találnánk szembe magunkat a kételyekkel, melyek az eddig oly evidensnek tekintett fogalmakat és alapvetőnek hitt értékeket övezik.

De mielőtt ez az általánosítás netán a jelzett területek példázására, amolyan didaktikus felsorolásra csábítana, hadd akasszam meg máris az elkezdett szöveg to- vagördülését. Kérdezzünk csak rá, mit is jelentenek az előző mondatban oly köny- nyelműen leírt szavak. Mi az, hogy kultúra, és mi az, hogy érték1 Mi az, hogy alapvetői Ki az alany, aki bizonyosan értékeikéit alapvető(k)nek „hitt”? Milyen kételyek merülnek fel? És vajon azonos-e a kételkedő alany az előbbi alannyal? Végül is, kikre utal a többes szám első személy, mondatom rejtett alanya? Ki az a mii

Szövegszerkesztőn dolgozom, s az önreflexív (metanyelvi?) kérdések tárgyait, melyekre vissza-visszakapcsolok - saját eddigi szavaimat - a control jelzésű billentyűvel emelhetem ki. Egyébként esetleges maradna, de a billentyű itt és most - e szöveg szövetében - egyfajta jelképpé is válik: jelzi, hogy minden kiemelés az ellenőrzés egy módja, mely a fogalomkezelésben óvatosságra int.

Az első pillantásra közhelynek tetsző kijelentésben ugyanis a szavak jelentése korántsem nyilvánvaló. Valójában minden kiemelt fogalom értelmezése külön tanulmányt igényelne. S ha nem akarok erőmet meghaladó feladatra vállalkozni, a kérdések nagy részét most inkább zárójelben hagyom. Csupán a századvégi kockázatot kívántam jelezni, ami e fogalmak használatával együtt jár.

És, lám, a szöveg fogalmi sodra újra egy meghatározatlan szó csapdájába vetett: mert miből származik itt a kockázati

Abból talán, hogy ezek a fogalmak globálisan, leegyszerűsítve kezelnek valamit, ami nem egyszerű, hanem nagyon is összetett, és létezési módját a folytonos mozgás jellemzi.

Amikor kiejtem vagy leírom a szót: századvég, egyáltalán nem lehetek bizonyos abban, hogy a hallgató vagy az olvasó az enyémmel azonos valóságvonatkozásban értelmezi. Ügy gondolom, e fogalom mögött, bármennyire divattá lett is a róla való egyneműsítő értekezés, a legellentétesebb valóságképek rejtőznek. Benne a Nyugatra érvényes, Lyotard-féle Vég: a feszültség a kiteljesedett „civilizátum” és az individuum között, és benne vannak a boszniai barbár vérengzések is. Az egyik is, a másik is emberi nyomorúság, de az első változat mégiscsak elegáns szellemi fényűzés, értelmiségi nyavalygás a háborús erőszakhoz képest.

Az én századvégem mindkettőtől különbözik. Számomra, aki Romániában élek, e századvég egyszerre hozott megalázó emberi helyzeteket és anyagi gondokat, ám reménységet is, hogy a politikai-gazdasági-társadalmi kibontakozás ha lassú is, de vissza már nem fordítható, és talán eljuthatunk (legalábbis a gyermekeink) a civili52